Véglegessé vált az NB I/B-s bajnokság alapszakaszának programja, a csapatok megállapodtak a mérkőzések időpontjaiban. Az Orosháza csapata szeptember 10-én Ózdon kezdi meg és március 12-én Békésen fejezi be a pontvadászat első szakaszát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Fő támogatónk
Támogatóink
Médiatámogatók
Sportruházat
Partneriskoláink
Facebook
YouTube
Instagram
Archívum
Admin
Az Orosházi FKSE-Tokai kézilabdázói felkészülési mérkőzésen fogadták a megyei rivális Optimum Solar-Békési FKC gárdáját. Kovács Attila csapata ezúttal sem volt teljes, de jól megoldották a híányzók pótlását.
Három idegenbeli felkészülési mérkőzés után szombaton délelőtt immár hazai közönség előtt is bemutatkozhatott az Orosházi FKSE-Tokai NB I/B-s együttese. A csapat ezúttal a másodosztály nyugati csoportjának egyik favoritjával, a Budai Farkasok gárdájával találkozott.
Pénteken este felkészülési mérkőzést játszott egymással a két Békés megyei rivális, az Optimum Solar-Békési FKC és az Orosházi FKSE-Tokai együttese. A kezdeti magabiztos vendég fölényt szoros végjáték követte.
Budapesten, a Ferencváros U21-es csapatának vendégeként léptek pályára az orosházi fiúk kedden este. A jó iramú mérkőzés végül a vendégek sikerével zárult.
A Békéscsabán edzőtáborozó NB II-es Mezőtúri AFC-Syngenta csapata ellen, idegenben kezdte meg a felkészülési mérkőzések sorát az Orosházi FKSE-Tokai együttese.
Fociban nem akart védeni, kézilabdában igen – Pajkó László mindkét sportágat kipróbálta gyerekkorában, végül az utóbbi mellett tette le a voksát. A sikeres utánpótlásban eltöltött szezonokat és a felnőtt élvonalbeli bemutatkozást követően az elmúlt években Balmazújvároson és Békésen kézilabdázott. Most azonban hazatért és ígérete szerint védéseivel feljutáshoz segítené az együttest.
Múlt hétvégén is remekelt az orosházi Talajok strandkézilabda csapata. A fiúk az előző bronzérmes szereplés után a kunfehértói tornán ezúttal ezüstérmet szereztek.
Szerdán a gyopárosfürdői rendezvénytéren tartotta szezonnyitó összejövetelét az Orosházi FKSE felnőtt együttese, ahol Vajer Tamás klubelnök új névadó szponzor érkezését jelentette be.













