Ez a szurkolói csoport tulajdonképpen AGRO B-közép néven kezdte pályafutását. Az 1999/2000-es női NB I-es bajnokságba feljutott az AGRO SE Orosháza csapata. Ekkor még csak 4-5 lelkes srác járt kiabálni a meccsekre. Ezután lassan, de biztosan elkezdtek sokasodni. Ebben nagy szerepe volt Jároli Józsinak és Bartus Ferinek, akik már a kezdetektől bábáskodtak a csoport felett. Az ő rábeszélő készségük is kellett ahhoz, hogy ezen sorok írója is tiszteletét tegye az első bajnokin. Aztán ment minden magától. Jöttek a piros-fehér egyenmezek, és egy idő után bevetettük eddigi legnagyobb fegyverünket: a SONOR dobszerelést…
Ebben az évben történt, hogy az Every megnyerte az NB I/B keleti csoportját. Már ezen idő alatt párhuzamosan jártunk szurkolni a két csapatnak. Nem volt nehéz eldönteni, hogy a férficsapat mezszíneit ötvözzük a már jól bevált kockás mintával, és ekkor megszületett az Every B-közép is.
Szezon végén szomorú dolog történt: megszűnt a női kézilabdacsapat. Igazán mindenki azt akarta, hogy két felső osztályú csapata legyen a városnak, de ez nem jött össze. Így hát teljes erőbedobással a fiúkra koncentrált mindenki.
Az első évet az NB I-ben nagy várakozás előzte meg. Fejlődtünk látvány terén, amikor kaptunk a klubtól zászlókat, és drapériákat. Ebben nagy szerepe volt Árpási Csaba klubelnöknek, és feleségének Magdinak, akik felismerték, hogy egy jó csapathoz hozzátartozik egy jól felszerelt szurkolói csoport, akik megadják minden egyes meccsen az alaphangulatot, és nem utolsó sorban belehajtják a győzelembe a csapatot.
Ebben az évben voltunk először Szegeden, Újvárosban, és Veszprémben. Nagy hatással volt ránk minden, amit itt tapasztaltunk.
Jellemző a társaságra, hogy az eltelt három év alatt három olyan meccs volt az egész ország területén, ahova nem kísérte el legalább 5 ember a csapatot szurkolni. Nekünk a legfontosabb dolog a világon, hogy jóban-rosszban a mieinkkel legyünk, és segítsük, nem pedig hátráltassuk őket.
Kiemelkedően jó a kapcsolat a Veszprémmel. De a többi csapattal sincs gond, és mindenhol megtaláltuk a közös hangot a helyi ultrákkal. Kivétel talán Szeged, de ott is csak egy kisebb csoport az, aki nem szível minket. De attól még nem dől össze a világ.
A válogatott meccsek mindig jók arra, hogy ezen kapcsolatokat ápoljuk, és itt tényleg minden a kézilabdáról szól. Szegeden volt eddig a legszívélyesebb a fogadtatás, de nem marad el mögötte Veszprém és Batta sem. Ilyenkor csak egy dolog létezik: HAJRÁ MAGYAROK!
A zöld-sárga mez ma már talán országosan is ismert. Ez a mi ismertetőjelünk. Jártunk már több sportág meccsein is: Jégkorong Divízió I-es VB; Kajak-kenu EB Szegeden; Vízilabda Világliga a Szigeten; Tour de Hongrie kerékpárverseny, és természetesen a kézilabda válogatott meccsek.
A 2003-as évvel kezdődően – amikor csapatunk anyagi okokból az NB I/B-be kényszerült – rengeteg változás történt csapatunkkal és szurkolótáborunkkal is. Akik megmaradtunk, próbáltuk ápolni és megtartani megszerzett jó hírünket és próbálkoztunk új embereket szerezni (csodálatos és méltán népszerű sportág szurkolójának nagyon jó lenni) de ez akkor még ott, NB I/B-s hadjárataink során nehezen ment. Nehezen értettük azt is, amikor kedvenc (ex-Every-s) játékosaink abbahagyták aktív pályafutásukat vagy más csapathoz igazoltak. Ha mindez nem lett volna elég, újabb nagy csapás ért bennünket: 2004. június 27-én egy szörnyű autóbalesetben elvesztettük 36-éves 40-szeres válogatott játékosunkat, Németh Zoltánt (Csekát). Végtelen szomorúsággal töltött el minket, de az élet rendje e magas szintű sportágban az előre tekintés és az emelt fővel elviselt fájdalmak (vereségek), jó meccsekkel való feledtetése. Ezt meg kellett értenünk.
Vigaszt jelentett viszont nekünk, amikor szinte minden hazai meccsünkön megjelentek sorra volt játékosaink és megerősítettek minket minden egyes alkalommal végtelen szeretetükről és arról a tényről, hogy a legszebb és legfontosabb éveiket itt tölthették velünk Orosházán. A régi barátságok tehát megmaradtak és a mai napig is megmaradnak minden egyes valaha itt játszott játékosunkkal, edzőnkkel, bárhová is sodorja őket a szél.
2007-es szezon kezdetére nagyon megcsappant szurkolótáborunk, sőt 2008-ban vezérszurkolónk, a B-közép egyik alapítója is búcsút vett tőlünk munkahelyi elfoglaltsága miatt. Az akkori OFKSE vezetőséggel sem volt felhőtlen a kapcsolatunk, de szerencsére a régi mag megmaradt és próbáltuk vigasztalni magunkat, hogy rendbe hoztuk a rivális szurkoló táborokkal minden kapcsolatunkat.
Hosszú hányattatásunk azután 2010-ben pozitív fordulatot vett és Békésen Dodiék visszalőttek minket a megérdemelt helyünkre, az NB I-be. Csodás nap volt az ott Békésen, akkor láttuk először a szurkolóinkon, hogy nagyon akarják ezt és sokan – mit sokan, rengetegen! – kísértük oda csapatunkat, alig fértünk el a békési csarnokban, óriási és hangos tömegként bíztattuk fiainkat. A lefújás után folyt a pezsgő, zúgtak a dudák, repültek a szalagok és megállás nélkül dübörögtek a dobok. Hatalmas ünneplést csaptunk ott helyben.
A többi NB I-es csapat szurkolótáborai ismét barátként fogadtak minket, sőt jó páran közülünk sokszor sokféleképpen meghívást is kaptak különböző más nemzetközi vagy válogatott sportágak eseményeire. Ebben az időben szurkológárdánk javaslatára visszaállította vezetőségünk a szurkolói ankétokat és párszor külön figyelmet kapott B-közép táborunk annak érdekében, hogy egyfajta összhangba kerüljenek célkitűzéseink a csapatért. Az élet helyreállni látszott újra körülöttünk. Egyre több fiatal orosházi játékosunk jelent meg (a méltán országosan is elismert) utánpótlás bázisunkból és a nehéz kezdeti évek alatt sokuk sok örömet szerezve beverekedte magát a “nagyok” közé.
A 2012-es szezontól azután nem csupán a csapatunk, hanem szurkoló táborunk is erősödni látszott. Sőt a sportcsarnok is egyre jobban megtelt, annyira, hogy különböző technikai problémák miatt rövid időre szurkolótáborunk is a kapu mögé szorult.
A 2013-as szezont egy teljesen professzionális felfogásban működő csapat, vezetőség, edző és szurkolótábor kezdte meg. Ennek meg is lett az eredménye, mert igazi sztárokhoz méltó pillanatokat élhettünk át pl. Buday Dani jóvoltából, de voltak feledhetetlen pillanataink tévés meccseknek köszönhetően is. Egyre több idegenbeli meccsre, egyre többen látogattunk el ismét. A csapattagok megjegyezték jó párszor, hogy fontos és jó érzés nekik, hogy ott vagyunk és látnak, hallanak minket. A csapat meghálálta nekünk ezt a meccseken és olyan rangadókat hozott, amiket addig bizony nehezen nyertünk meg. A hab a tortára akkor érkezett, amikor felkért a szövetség minket az EHF-kupában való indulásra.
Utoljára az EVERY DAY idejében éltünk át hasonló euforikus hangulatokat, s közben régi szurkolóink közül is sokan vissza-visszatértek közénk. Az EHF-kupában sikeresen vettünk az első két fordulót, majd a harmadik fordulóban a dán Skjern Handbold csapatát kaptuk. Ez volt az orosházi kézilabda egyik legszebb ünnepnapja. A dán válogatottakkal teletűzdelt csapat ugyan kiejtett minket a kupa további küzdelmeiből, de az élet nem maradt adós nekünk, hiszen sikerült kiharcolnunk 2015-ben – több mint 10 év után újra – a bajniokság FELSŐHÁZÁBA való feljutást!
Jelen pillanatban nekünk szurkolóknak egyetlen célunk lehet: minél több régi szurkolótársunkat szeretnénk viszontlátni a lelátókon és fiatal orosházi barátokat szerezni, akik szeretik, és nem csak szeretik a kézilabdát, de hajlandóak velünk együtt örülni a B-középben, mert aki belekóstol egyszer ebbe a közegbe, azt életre szóló élmények érik! Mi itt vagyunk immáron 15 éve. Szurkolunk, harcolunk, dobolunk csapatunkért, amíg csak egészségben-egységben ezt megtehetjük!
Hajrá Orosháza! Hajrá OFKSE!
Orosháza, 2015. február
B-közép szurkolók
