Az egyeztetéseket követően elkészült az NB I/B keleti csoportjának végleges őszi menetrendje. Az Orosháza Kecskeméten kezdi a bajnokságot, első hazai mérkőzését pedig a Békés ellen játssza majd. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Fő támogatónk
Támogatóink
Médiatámogatók
Sportruházat
Partneriskoláink
Facebook
YouTube
Instagram
Archívum
Admin
Mint azt már korábban is megírtuk, NB I/B-s együttesünkre számos edzőmérkőzés is vár a felkészülési időszakban. Mostanra véglegessé váltak az ellenfelek és az időpontok is.
A napokban bekukkantottunk utánpótlás együtteseink edzéseire is, hogy megtudjuk, hogyan készülnek a fiatalok a közelgő bajnoki rajtra. Héjja Ádám és Kovács Attila edzők ismertették velünk a csapataikra váró feladatokat.
Hétvégén rendezték a strandkézilabda Nemzeti Bajnokság országos döntőjét Balatonbogláron. A férfiak mezőnyében az Orosháza együttese érdemelte ki az elsőséget, a fináléban a Dinamit BHC csapatát győzte le a bajnokcsapat.
Véget ért a nyári szünet férfi kézilabdázóink számára. Hétfő délután Bakó Botond vezetőedző levezényelte a hét hetes felkészülési időszak első edzését.
Nyártól a bajnok MOL-Pick Szeged csapatát erősíti eddigi erőnléti edzőnk, Bubori Kornél. Most megismerkedhetünk utódjával, Simon Szabolccsal, aki eddig is együtt dolgozott Kornéllal egyesületünknél, ám mostantól első számú erőnléti edzővé lépett elő.
Hétfőn megkezdte a felkészülést a közelgő NB I/B-s szezonra az Orosházi FKSE-LINAMAR férfi kézilabda-csapata. Az együttes programjában az edzések mellett számos felkészülési találkozó is helyet kap majd a szeptemberi bajnoki rajt előtt.
A múlt héten közzétettük a szomorú hírt: az orosházi kézilabda egyik kiemelkedő edző egyénisége, Bajusz József július 11-én elhunyt. Távozásával hatalmas veszteség érte nem csak az orosházi kézilabdázást, de az egész sportágat. Hogyan emlékeznek rá, akik közelebbről ismerhették?
Az orosházi férfi kézilabdázás történetének két kiemelkedő időszaka van. Az egyik kétségkívül az első NB I-be jutás. Az akkori, azóta legendássá vált csapat trénere, Bajusz József hosszú betegség után, hatvanhat éves korában itthagyott minket.
A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették a 2018/2019-es idény ifjúsági, valamint serdülő bajnokságainak besorolását. Az Orosházi FKSE mindkét csapata az élvonalban lép pályára.













