Kikapott az OFKSE

Orosházi FKSE-Linamar — IPG Hungary Váci KSE Taxi 2000 28-30 (13-15)

NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok 600 néző. Vezette: Bacs, Bán. Orosháza: SZABÓ P. — Balda 1, Morva Z., Holpert 3, BAJUSZ 5, BALI 5, Kanyó. Csere: Herjeczki (kapus), Harsányi V. 1, Lászlai 2, Mazic 3, Dukic 4, Maric 2, Berta, Raffai 1, Benmiloud 1. Vezetőedző: Füzesi Ferenc. Vác: Nagy L. — Munkácsi 4 (1), Bajorhegyi 2, Szabó T., Kökény 2, NIKOLICZA 5, CSÁSZÁR F. 6. Csere: VITÁRIS (kapus), Szikra, Simányi, Korsós, Tyiskov 1, GÁBORI 7 (4), Pál 3. Vezetőedző: Rosta István.
Kiállítások: 16, illetve 20 perc. Hétméteresek: 2/0, illetve 6/5.

Az OFKSE fiataljai megalapozták a hangulatot az esti mérkőzésre. Az ifik 36-22, a juniorok 29-23 arányban múlták felül váci kortársaikat. A felnőtt meccs is úgy kezdődött, hogy folytatódik a sorminta. Jól támadtunk, kemény, nyitott védekezésünk pedig nem nagyon ízlett a váci támadóknak. Az 5. percben már 4-2-t mutatott az eredményjelző. A 7. percben, 6-3-as állásnál Rosta István már ki is kérte az idejét.

Ezután volt néhány elhibázott támadásunk, melynek eredményeképpen feljött ikszre a Vác, majd a vezetést is átvette (11. perc 7-8). A 14. percben 7-9-nél Füzesi mester is élt az időkérés lehetőségével, próbált rendet tenni a fejekben. Úgy tűnt, hatott az edzői feddés, hisz egy percen belül kiegyenlítettünk, aztán kezdődött minden elölről. Nagyon sok technikai hibát vétettünk támadásban, a vendégcsapat gyors szélsői ezeket könyörtelenül büntették. Ekkor már a váci oldalon a nyitott védekezés volt a jellemző. Nagy küzdelemben sikerült a vendégeknek kétgólos előnyüket a szünetig megőrizniük.

Mindenki azt várta, hogy a szünet után az első negyedórában látott orosházi csapat tér vissza a pályára. Gyors góllal nyitott a hazai csapat, de minden gólunkra gyorsan jött a válasz a váci oldalról is. A második félidő elején Vitáris Norbert, a váciak kapusa csinált egy nagyon jó szériát, rendre sikerült hárítania, akár szélről, akár hétméteresből próbálkoztak az orosháziak. Neki, illetve a rengeteg orosházi technikai hibának köszönhetően a második félidő közepére már négyre nőtt a váci előny (45. perc 18-22).

Hallatlan lelkesedéssel küzdött a vendégcsapat, rengeteg lábmunkával, agresszíven, majdhogynem verekedősen védekeztek. A hazai csapatnál pedig a támadásban csikorgott a gépezet, és nem nagyon találtunk fogást ezen a védelmen. Az utolsó 10 percnek mínusz 2-vel vágtunk neki, de nem tudta átlépni árnyékát a hazai gárda. Egy eladott labda, egy rossz lövés és máris újra négy volt közte.

Hallatlan akarással küzdött ekkor az orosházi csapat. Sikerült is csökkenteni a hátrányt, de a végén már a rutinosan, hosszan támadó váciakat nem tudtuk utolérni.

Füzesi Ferenc: – Nem is emlékszem mikor vétettünk ennyi technikai hibát, ez döntött.

Rosta István: – Egyenlő erők nagyon szoros meccsére készültünk, ez is volt, hál’ Istennek, nekünk jött ki jobban a lépés.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.