Ratko Djurkovic Orosháza után Kuvaitban folytatja

Nem teljesültek a célok, két év után kiesett az első osztályból a 26 mérkőzésen mindössze 6 pontot szerző, 14., utolsó helyen záró Orosházi FKSE-LINAMAR férfi kézi­labdacsapata. Az okokról az egyik legilletékesebbet, a két év után távozó montenegrói vezetőedzőt, Ratko Djurkovicot kérdeztük.

A cetinjei születésű, 46 éves szakember az év elején elsődlegesen az NB I-es tagság meghosszabbítását, másodsorban az előrelépést, a 10. hely megszerzését várta.

– Nagyon nehéz szezon volt! – sóhajtott egy nagyot az Orosházára két évvel ezelőtt érkező szakember. – A második forduló után Kancel Ottó és Németh László elkapta a koronavírust, így ők hosszú időre kiestek. Lejátszottunk négy mérkőzést, majd novemberben már gyakorlatilag az egész csapatnál felütötte a fejét a járvány, a következő mérkőzésünket csak februárban tudtuk lejátszani. Nagyon nehéz volt az újrakezdés, és mivel a kispadunk eleve nagyon rövid volt, tudtam, ha elkapja a csapatot egy sérüléshullám, nagy baj lesz.

Ezért már decemberben jeleztem a vezetőségnek, hogy igazolni kellene két átlövőt, de a klub anyagi lehetőségei behatároltak voltak, nem érkeztek új játékosok.

Előfordult, hogy három, sőt, négy játékos is kiesett sérülés miatt, méghozzá hosszú időre. Döme Szabolcs két hónapig nem játszott, Németh László, Lele Ákos és Bella Csaba is rengeteg mérkőzést kihagyott, sajnos a sok nehézség miatt nem találtuk el a megfelelő formát sem. Jómagam próbáltam szívből végezni a munkát, ezer fokon égtem a kispad mellett a mérkőzéseken, próbálva átvinni a lelkesedést a játékosokra, de ez sajnos sokszor nem sikerült, tehetetlennek bizonyultam.

Ratko Djurkovic szerint ugyan nem szándékosan, de a játékvezetők döntő pillanatokban követtek el hibákat a hátrányukra, többek között a Csurgó elleni hazai mérkőzésen. Akadt nem egy olyan mérkőzés, ahol bizony hiányolta játékosaiból a tüzet, az akaratot.

– A magyar egy nagyon erős liga, ahol minden mérkőzésen száz százalékot kell nyújtani. Valamiért hiányzott a játékosokból az önbizalom, a tűz, és csak ritkán kézilabdáztak képességeik szerint, s ez a nem profi hozzáállás traumaként ért engem. Talán én sem tudtam megfelelően elmagyarázni, átültetni az elképzeléseimet, nem tudom. Sajnos nem értük el a célt, sajnálom, hogy kiestünk. Köszönöm az orosházi vezetőknek a mindennapok során nyújtott segítséget és köszönöm az orosházi szurkolóknak a támogatást! Szeretnék még NB I-es mérkőzést látni Orosházán!

Ratko Djurkovic nyolc magyarországi esztendő (négy szegedi játékosként eltöltött év és két-két év komlói és orosházi edzői munka) után távozik hazánkból, azt is elárulta, hová.

– Egy másik úton indulok el, június első hetében már Kuvaitban, az Al Qurine csapatánál kezdem meg a munkát. Fiatal, 22-23 éves, csak kuvaiti játékosok alkotják az együttest. Magyarországot azonban a családommal együtt nem fogjuk elfelejteni, amelyre már amolyan második otthonunkként tekintettünk.

Nem palástolta csalódottságát a csapat kapitánya, Németh László sem.

– A középmezőnyt céloztuk meg, s ez a keret alkalmas is lett volna rá, hogy ezt elérje – kezdte az Orosházára 2013-ban Balatonfüredről érkező játékos. – Sajnos kevés mérkőzésen tudtunk teljes létszámban játszani. Olyan kiscsapatoknál, mint az Orosháza, már egy-két játékos kiesése is nagy érvágás. Minden összejött a szezonban, a Covid, sérülés, rossz formaidőzítés. A 32 éves balszélső maga is érintett volt, makacs sérülése, és a Covid miatt összesen tizenkét mérkőzést játszott, s huszonkét gólt tudott lőni.

– Az áprilisi Dabas elleni mérkőzés kulcsfontosságúnak ígérkezett a kiesés elleni harcban, s bár jómagam és a szintén sérült Lele Ákos is be volt írva a jegyzőkönyvbe, jómagam a comb-, és vádlisérülésem következtében lépni is alig tudtam, Ákos a válla miatt lövésre is képtelen volt, ráadásul Alekszej Peskovról akkor került le a gipsz.

Ez a csapat többre lett volna hivatott.

Érdekes, hogy sérülten, a lelátóról nézve több olyan meccset is láttam, amikor nem játszottunk rosszul, jól védett a kapus, mégis öt-hat góllal az ellenfél nyert. Tény, hogy több csapat több minőségi játékossal rendelkezett. Ha mindenki százszázalékos teljesítményt nyújtott volna, jó a forma, a kapusunk, Özmusul is közel ötvenszázalékosan véd, akkor lehetett volna esélyünk a számunkra fontos mérkőzéseken. Tény, hogy a támadójátékunk gyengébb volt, mint a védekezésünk.

A csapatkapitány megegyezett a klubbal a folytatásról.

– A családommal itt képzeljük el a jövőt, talán itt is fejezem be a kézilabdát. Úgy gondolom, hogyha realizálódnak az igazolások, akkor erős csapatunk lehet jövőre – tette hozzá.

Ami biztos, hogy a külföldi játékosok távoznak, de Németh mellett Tóth Károly, Döme Szabolcs, Majdán Márk, Pásztor Máté és Lászlai Szabolcs is szerződést hosszabbított.

Tóth Károly száz gól fölött
Az Orosházi FKSE-Linamar együttese az NB I.-es bajnokság 2020–2021-es idényében 588 gólt lőtt, ami a legkevesebb a mezőny csapatait nézve. Érdekesség, hogy a két kapus, Yunus Özmusul és Majdán Márk is szerzett gólt.
A csapat legeredményesebb játékosa Tóth Károly volt 105 találattal, amit 26 bajnoki mérkőzésen ért el. A további góllövők: Alekszej Peskov 69 gól (játszott mérkőzés 19), Alekszej Ushal 65 (26), Aldin Sakic 56 (25), Pásztor Máté 47 (26), Döme Szabolcs 46 (22), Lele Ákos 46 (18), Lászlai Szabolcs 43 (22), Bella Csaba 36 (22), Kiss Axel 35 (25), Németh László 22 (12), Molnár Gergő 6 (23), Andrikó Ádám 4 (11), Csányi Roland 4 (21), Yunus Özmusul 3 (26), Majdán Márk 1 (25).

G. P.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.