Mezek és fegyverek

A kézilabdások sportmezeket, egy őrző-védő cég pedig légpuskákat adományozott az orosházi Tisza Kálmán iskolának.

Szerda délelőtt két esemény is volt a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény orosházi telephelyén. Elsőként együttműködési megállapodást írt alá az iskola és az Orosházi Férfi Kézilabda SE. Az iskola részéről Czeglédiné Szappanos Anita szakmai igazgatóhelyettes elmondta, hosszú távú megállapodást kötöttek.
– Sok diákunk kézilabdázik, így nagy segítség lesz az iskolai csapatnak, hogy végre megfelelő mezben játszhatnak.  

A csapat kapusa és az iskola oktatója, Szikora Attila, valamint az OFKSE elnöke, Rajki István a mezekkel (Fotó: Melega Krisztián)

Az OFKSE elnöke, Rajki István elmondta, hogy a klub több iskolával is kapcsolatban áll, most ez a háttérbázis bővült ki a Tisza Kálmán intézménnyel, ami mindenképpen előrelépés lesz.
– A klubnak fontos, hogy minél több diákot elérjen a kézilabda számára, a tanulás mellett a sport is jelentős szerepet játsszon az életükben. Az OFKSE az első osztályban szerepel, a klub több játékosa itt tanul, ezt a bázist szeretnénk bővíteni. Ráadásul a felnőtt csapatunk egyik tagja is ebben az iskolában oktat, így a kapcsolat mindennapi – mondta Rajki István. 

A mezek mellett két új légpuskát is kapott az iskola. Ezeket a rendészeti képzésben használják majd a tanulók oktatására. A légpuskákat Pusztai Erika, a Security 24 tulajdonosa adta át.
– Tudomásunkra jutott, hogy a rendészeti tanulóknak nem tudnak szemléltetőeszközt biztosítani, ezért döntöttünk úgy, hogy két légfegyvert vásárolunk az iskolának, ezzel segítve az oktatást. Egyre magasabb szakmai felkészültséggel kerülnek ki a diákok az iskolapadból, így nekünk, munkáltatónak is könnyebb a dolgunk – mondta. 

Megtudtuk, hogy az őrzés-védelemmel foglalkozó cégek sincsenek könnyű helyzetben, telített a szakma, ennek ellenére örülnek a fiatalok képzésének.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?