Győzelemmel indítottunk

Budai Farkasok – Orosházi FKSE-LINAMAR 27-32 (13-16)

Felkészülési férfi kézilabda-mérkőzés. Budapest, 50 néző. V.: Haskó, Natkai. Orosháza: Busa 1 – Pásztor M. 2, Mrsulja 5, Döme 5, Kancel, Orjonikidze 5, Ambrus 1. Cs.: Herjeczki, Majdán (kapusok), Németh L. 4, Varga K., Lele 4 (1), Bella, Slavuljica 4, Kiss Axel 1, Zubai. Vezetőedző: Ratko Djurkovic.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 1/1, ill. 2/1.

Első edzőmérkőzésen az NB I/B Nyugati csoportjában szereplő Budai Farkasok otthonában lépett pályára csütörtökön este az élvonalba visszatérő Orosházi FKSE-LINAMAR. A vendégek játékán és a mozgásán is észrevehető volt, hogy a délelőtt folyamán már túl voltak egy kondi-, és egy futóedzésen. A viharsarki csapatban szerephez jutottak a nyári igazolások és Varga Kristóf személyében egy utánpótlásból felkerült balszélső is.

A vendégek védekezésben a hatosfalas és nyitott formát is kipróbálták, azt folyamatosan váltogatták. Sokat cserélt Ratko Djurkovic vezetőedző, mindenkinek játéklehetőséget adva. Senkit nem érhet szemrehányás, hiszen a számára adott játékidőben mindenki igyekezett a maximumon teljesíteni. Az orosháziak végig három-négy góllal vezettek, a mérkőzés hajrájában aztán még rá is tettek egy lapáttal, hétre növelve a különbséget, amiből kettőt lefaragtak a lelkes hazaiak.

Az OFKSE ma este hazai pályán 18:30 órától a Cegléd ellen folytatja.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.