Edzőtábor Siklóson

Csapatunk lehetőséget kapott, hogy edzőtáborral törje meg az erőfejlesztő edzések sorát. A lehetőségek közül Siklóst választottuk, mert egy kicsit dimbes-dombos vidéken fekszik, Baranya megye középső részén, a villányi borvidék szomszédságában. Nagyszerű öt napot töltöttünk ott. A játékosoknak csak a csapatra, illetve az edzésekre kellett figyelniük, ezért nagyon hatékony volt ez a pár nap.

Napi két foglalkozás keretében 4 edzést tartott Füzesi Ferenc vezetőedző. 8-tól 9-ig egy órás futó munkával kezdődött a nap, majd 9 órától 11 óráig labdás és erőfejlesztő edzés zajlott. A délelőttöt fél órás uszodai program tette teljessé. Az ebéd és a csendes pihenő után 16-18 óráig újból a sportszereké volt a főszerep, és 18 órától egy órás súlyemelő edzésen vett részt a csapat, Musztafa Imre instrukciói alapján.
A csütörtök délutánt az időjárás szerencsés alakulása miatt a Harkányi Fürdő medencéiben töltötték a játékosok.
A pénteki napra tervezett edzőmérkőzések elmaradtak, mert a Pécs csapata váratlanul lemondta a szereplést. Összességében az edzőtábor remekül szolgálta a felkészülésünket és a csapatkohézió megteremtését. A vendéglátók pedig minden tőlük telhetővel hozzájárultak a csapat jó teljesítményéhez.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?