Tudja, ez előny és hátrány is lehet egy-egy szituációban, mégsem szeretne változtatni rajta, sem a munkában, sem a mindennapok forgatagában. Erős családi kötelékről, és otthonról hozott komoly értékrendről vall, miközben folyamatos kettősség van benne: szereti az állandóságot, a biztos dolgokat, mégis hisz abban: az újító szellemiségre szükség van. Szeret Orosházán élni, és szereti a hivatását.
Pontosabban a hivatásait, hiszen amellett, hogy a Kossuth szakképző iskola szakoktatója, az Orosházi FKSE technikai vezetője. Szerinte tökéletesen megfér egymás mellett e kettő, sőt, mesél arról is, jelenleg is tanul a Kodolányi főiskolán, ahol egy harmadik terület, a közgazdaság mellett tette le voksát. A kézilabdával indulunk.
– Békéscsabán kezdtem el kézilabdázni, az egykori Békéscsabai Volánnál, majd ennek megszűnése után kerültünk át az Előréhez, így indult a kézilabdás pályafutásom a nyolcvanas évek közepén. Végigjártam a korosztályos csapatokat, mi voltunk az elsők, akik Skaliczki László keze alá kerülhettünk, és vitt fel egészen a felnőttcsapatig. Egy megyeszékhelyi klubváltás előzte még meg azt, hogy Orosházára kerültem Marton Laci bácsi jóvoltából – idézi fel a kézilabdás kezdeteket Szikora Attila, és ha már kezdetek, nézzük, hogyan alakult ez az iskola tekintetében.
Szikora Attila: fontos az állandóság, de kell az újító szellem (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
– Az iskola pedig úgy kezdődött, hogy az orosházi intézménybe kerestek szakoktatót a szakácstanulókhoz. A kézilabda pályafutásom vége felé jártam már ekkor, így beadtam a pályázatot, és engem választottak. Azóta is a jelenlegi Kossuth szakképző iskolában dolgozom.
Ennek is megvan a szépsége: a mindig megújulás. Folyamatosan változnak az alapanyagok, ezáltal adódnak a lehetőségek az újraértelmezésre. Mindig is érdekelt a gasztronómia, szakácsként végeztem Békéscsabán, és hosszú éveken keresztül dolgoztam a vendéglátásban konyhafőnökként, vállalkozóként. Sokan csodálkoznak, és kérdezik, miért nem testnevelés szak…
Nekem ez egy fontos szegmens, csakúgy, mint az, amit most tanulok: a Kodolányi főiskola hallgatója vagyok, mert még mindig van valami hiányérzetem, ami még nincs ott a repertoárban. A közgazdaságtan is érdekelt mindig, és biztos vagyok abban, jól tudom majd hasznosítani a megszerzett tudást.
– A sport területén is tudod ezt az újító szellemiséget alkalmazni?
– Az újító szellem megvan, hisz ott is mindig adott a változás, elég, ha csak a szabályokra gondolok. Mindig történik valami, mindig mással kell foglalkozni, mindig más újul meg benne. Technikai vezetőként, ahogyan a kollégáim szokták mondani: problémamegoldó munkakörben dolgozom. Ami a klub mindennapi életével kapcsolatos, az az én feladatköröm. Emellett kapusedző is vagyok, de csak a kisebbeknél.
– Hogy tudod összeegyeztetni ezeket a feladatokat?
– Ez az életnek a része. Amióta a fiatalember, a kisfiam is már iskolába jár, azóta ez egy logisztikai rémálom, de ezzel nemcsak én szembesülök, hanem mindenki, akinek családja, és sok elfoglaltsága van. Több helyen kell helytállni, és ott az a fránya megfelelési kényszer… Nem egyszerű feladat, de még bírjuk és csináljuk.
Fontosak a szabályok
– Szeretek Orosházán, az életemnek a része a város, itt rendezkedtünk be. Nem tudhatjuk, merre visz a sors, de egy biztos, szeretek itt élni. Ide köt minden, a család, a munka, kollégák, barátok. Mindig is hosszú távra tervezek, persze ezt az élet felülírhatja, de bízom abban, a városhoz kötődhetek a folytatásban is.
– Kiegészítik egymást az életed olykor egymástól igen távol álló területei?
– Az alap értékrendek azok megvannak. Mindennek meglegyen a helye, ideje, itt beszélhetünk akár a sportról, akár az iskoláról. Fontosak a szabályok, hiszen ha messzebb lépsz, már nem oda jutsz.
Tudom, nálam azért a sarkosság adott, de hiszem, ez kifizetődő. Éppen mondták is, hogy el kellene engednem dolgokat, ennyire nem kell megszervezni valamit… De én így nőttem fel, így voltak az értékrendek, és ahogy öregszik az ember, ezen nagyon nehéz változtatni már. Egyébként azt érzem, nem is kell, hogy változtassak, mert mindenhol felelősség van. Nálunk ez a szülői házból hozott, hogy mindennek megvan a helye, az ideje, a rendje, amit nem is tudok levetkőzni, de talán nem is akarom.
– Mit hoztál még a szülői házból?
– A családot. Az nálunk egy nagyon komoly összetartó erő volt, és a mai napig igyekszünk megtartani. De ha a családot viszem tovább, akkor maga az egyesület is egy család és azokkal, akikkel szorosabban együtt dolgozok, akiknek nagyon sokat köszönhetek, azt is, hogy most itt beszélgethetünk, számomra ők is egy család, szoros a kötelék. Ugyanez van a pályán is. Amíg játékos voltam, ott is talán a családfő szerepét is nekem szánták, hisz 13 évig voltam minden egyes korosztálynak a csapatkapitánya.
Dinamikus és intenzív a mai kézilabda
– A mai kézilabda egy gladiátorsport, azzá fejlődik, vagy abba az irányba tart. Borzasztó dinamikus, erőteljes játék, ami nemcsak a fizikumban, hanem a szellemben is megújul, minden egyes dolgában.
A múlt hétvégi kézilabdabálon elismerték Sziki szervezőmunkáját (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Egy óriási kihívás. Az is nélkülözhetetlen, ami körülötte van, akár a pszichológia vagy a táplálkozás, de a technikai kiegészítéseket is említhetem. Itt is előjön a megújulás, mindig változik, és ahhoz kell alkalmazkodni. Egy igen intenzív játékról beszélünk.
– Szereted a feladataidat?
– Igen, én akkor vagyok nyugodt, amikor nem hangzik el a nevem sehol, mert akkor minden rendben van. Ilyenkor gyűjtöm a tapasztalatokat, és gondolkodok, hogyan lehetne jobbá tenni. Így volt a múlt hétvégi kézilabdabállal is, onnantól, hogy ki pakol ki és ki pakol el a végén. Egy szép feladat, ami jótékony célt is szolgált. Mozgalmasak a mindennapok: tanítás, sport, család, tanulás, aztán kezdjük újra és újra. De még bírom, és örömmel teszem, itt, Orosházán.
2013 májusában, aktív pályafutása zárásakor videóban mesélt nekünk Sziki arról, milyen is a jó kapus. Ezt ide kattintva nézhetitek meg.
