Kialakult a következő szezon mezőnye

mksz-logo_15Kialakult a férfi kézilabda NB I következő idényének mezőnye, amelyben csak egy csapat, a Budakalász lesz újonc. Újra láthatjuk Orosházán a Veszprém együttesét.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) honlapjának beszámolója szerint az elnökség hétfői ülésén rögzítették a 2016/17-es bajnokságok versenykiírását. A férfiaknál és a nőknél is 14 csapat vehet részt a NB-es pontvadászatban, 26 fordulós, oda-visszavágós rendszerben. Minden csapat játszik a szezon során egy mérkőzést a juniorválogatottal, ám annak eredménye nem számít majd a végelszámolásnál.

Ismét teljes értékű résztvevője lesz a hazai pontvadászatnak a Veszprém együttese, mivel a bakonyiak – immár Telekom Veszprém néven – a bajnokság teljes szakaszában részt vesznek majd.

A férfi élvonal alapszakaszának első és második helyezettje oda-visszavágós döntőn mérkőzik meg a bajnoki címért. A nőknél 26 fordulót követően hirdetnek győztest, finálét nem rendeznek.

A férfi NB I/B keleti csoportjának bajnoka, az Algyő jelezte, hogy nem kíván élni a feljutás jogával, míg a legjobb kieső helyen végzett Eger SBS Eszterházy továbbra is vállalja az NB I-ben való indulást, ennek értelmében véglegessé vált a férfi élvonal mezőnye. Csatlakozik viszont az első osztályhoz az NB I/B nyugati csoportjának győztese, a Budakalász együttese.

A férfi kézilabda NB I 2016/17-es idényének csapatai: Telekom Veszprém, MOL-Pick Szeged, Grundfos Tatabánya, Balatonfüred, Csurgó, Vác, Kőnig Trade-Balmazújváros, Mezőkövesd, Orosházi FKSE-LINAMAR, B.Braun Gyöngyös, Sport36-Komló, Cegléd, Eger SBS Eszterházy, CYEB-Budakalász.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.