Győzelemmel zártuk az alapszakaszt

mezokovesd_16Orosházi FKSE-LINAMAR – Mezőkövesdi KC 27-23 (14-10)

K&H liga férfi kézilabda mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok. V.: Bonifert, Oláh. Orosháza: MIKLÓS – KOMPORÁLY 3, Németh G. 3, Zabic 2, BUDAY 8 (4), CEMAS 4, Tárkányi 2. Cs.: HERJECZKI (kapus), Milas 1, Varsandán Á., Suhonjic, Szeitl, Radojevic 2, Pásztor M., Németh L. 2. Vezetőedző: Vladan Jordovic. Mezőkövesd: Holló – Benis, Antal Sz. 1, Mekaru 1, Trivkovic 2, RADNIC 5, Szepesi 1. Cs.: Balogh T. (kapus), Grigorjev 1, Hajdu 3, BOZOLJAC 4, Kiss R., Molnár F. 3 (1), Grünfelder 2. Vezetőedző: Skaliczki László.
Kiállítások: 12, ill. 12 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 4/1.

Négypontos rangadó várt az OFKSE csapatára az alapszakasz utolsó találkozóján, hiszen a 9. helyet elfoglaló OFKSE az egy ponttal mögötte álló Mezőkövesdet fogadta szombat este az Eötvös-csarnokban. Nagyon lényeges volt a mérkőzés kimenetele abból a szempontból, hogy melyik együttes hány ponttal kezdheti jövő héten a rájátszás küzdelmeit.

Az orosházi csapat kezdte a mérkőzést és rögtön az első támadásból góllal mutatkoztunk be Skaliczki László csapatának. Kemény hatosfallal álltunk fel védekezésben, külön figyelmet fordítottunk az ellenfél két legveszélyesebb játékosára: Grigorjevre és Radnicra (Grigorjevet sikerült is az egész mérkőzésen egy gólon tartani).

Az 5. percben már 3-1-re vezetett a hazai alakulat, és ekkor Skaliczki László ki is kérte első idejét, szükségesnek látta a beavatkozást. 5-1-es orosházi vezetés után kezdett ébredezni a Kövesd. Ragadtak ránk, de tartottuk a 2-3 gólos vezetést. Szellemes támadásokat vezettünk, hátul pedig jól állt a lábán a kemény védelem. Többször is passzívig kényszerítettük támadásban a vendégeket.

Hátrányból és emberhátrányból is sikerült betalálnunk, és bár a kövesdiek mestere Skaliczki László mindenféle összeállítással megpróbálkozott, végig az orosházi csapat uralta az első félidőt. A 14-10-es eredmény tudatában nyugodtabban mehettek szünetre Jordovic mester tanítványai.

Nagyszerűt nyújtott az orosházi csapat a Mezőkövesd elleni mérkőzésen (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Nagyszerűt nyújtott az orosházi csapat a Mezőkövesd elleni mérkőzésen (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A szünet után kinyitotta védelmét a Mezőkövesd, de csak pillanatnyi zavart okozott az orosházi támadógépezetben. A 43. percben egy pillanatra ki is egyenlített a vendégalakulat, de az orosházi csapat elszántságát és jó támadójátékát mutatja, hogy egy perc múlva már újra kettő volt a mi javunkra.

A félidő derekán látszott helyreállni a világ rendje, újra három gól volt az orosházi előny. A 49. percben 23-20-nál Skaliczki László még egyszer megpróbálkozott az időkéréssel, próbált rendet tenni a fejekben, de nem vezetett igazán eredményre ez a kísérlete.

Gólra gól játék volt egészen a mérkőzés hajrájáig, amikor is elég fura helyzettel találták szembe magukat az orosházi játékosok; hárman kellett hat ellen játszanunk. Hármas emberhátrány két és fél perccel a vége előtt! Stratégiai fontosságú pillanatban Herjeczki Balázs hétméterest hárított, elől pedig három, picit később négy játékossal okosan ölték az időt az orosházi támadók.

Az utolsó percnek 26-23-as állásnál vágtunk neki és mindenki elkönyvelte itt a végeredmény, ezt a néhány másodpercet, ami még hátra van, már ezzel az eredménnyel kihúzzák a hazai csapat tagjai. Nem így történt! Slusszpoénként az utolsó másodpercben Milas még betalált – a második félidőben egyébként jól védő – Holló Balázs hálójába – ezzel alakította ki a mérkőzés végeredményét.

Ezzel a győzelemmel az OFKSE az alapszakasz 9. helyét szerezte meg és így hét ponttal vághat neki a jövő héten kezdődő alsóházi rájátszás küzdelmeinek, ugyanezt a Mezőkövesd 5 ponttal teheti majd meg.

Vladan Jordovic: – Nagyszerűt nyújtott az egész csapat és szerencsére még ebből a nagyszerűből is voltak kiemelkedő teljesítmények: pl. Miklós Gerié, Herjeczki Balázsé, Matevz Cemasé.

Skaliczki László: – Éles mérkőzésre számítottam, sajnos az orosházi védők kihúzták a támadásaink méregfogát.

A kézilabdát szerető orosházi közönség legközelebb már a rájátszásban láthatja kedvenceit az Eötvös-csarnokban március 18-án.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.