A Délmagyarország sorozatában Csongrád megyei élsportolókkal beszélget egészen más témában, hiszen a gyermekkori élményeikről faggatják őket. Balogh Zsolt, a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának válogatott jobbátlövője Orosházán nőtt fel. Az emlékezetes játékok mellett egy különleges gyerekkori barátság is végigkíséri az életét. Süli Róbert írása.
Balogh Zsolt, a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának válogatott játékosa Orosházán született. Az EHF-kupa-győztes jobbátlövő még ovisként kötött örök barátságot.
– Az udvaron játszottunk, és az egyik bokorban találtunk egy lapos rágógumit. Mike Gabival egymásra néztünk, és elfeleztük. Ez a barátság a mai napig megmaradt, két éve egy albérletben élünk, és sokszor elevenítjük fel ezt a történetet. Három-négy gyerekkori barátom maradt meg, velük rendszeresen találkozom, tartjuk a kapcsolatot.
Játék! Egy gyerek életét határozza meg, hiszen ha tehette, akkor játékkal töltötte a szabadidejét.
– Orosháza központjában, egy panelházban nőttem fel, az iskola mellett. Így adott volt a sportpálya, ahol sokat játszottunk, fogócskáztunk, bújócskáztunk. Sok bokor volt, így remek terepen játszhattunk. Otthon a labdáé volt a főszerep, aminek az alsó szomszédok nem örültek, többször is feljöttek, hogy ne ugráljunk. Előbb futballoztam, majd kézilabdáztam otthon. Annyit dobtam a labdát a falhoz, hogy ez a tapétán meglátszott, kikopott. Meccseket játszottam, cseleztem, a végén a párnát kellett eltalálnom, ha ez sikerült, akkor az volt a gól – folytatta a gyerekkori élmények felidézését a kézilabdás.
 |
| Balogh az ezüstéremmel. Fotó: Schmidt Andrea |
Balogh Zsolt futballistaként kezdte sportpályafutását. Volt olyan időszak, amikor a kézilabdával együtt két sportágat is űzött.
– Az evangélikus általános iskolába jártam, de egyfolytában mozogtam. Az iskolaigazgató behívatta anyukámat, hogy vigyenek el orvoshoz. Ő inkább a sportiskolába vitt el, oda íratott át, így ott folytattam a tanulmányaimat. Volt olyan időszak, amikor a futball- és kéziedzők egymásnak adták a kilincset, hogy az ő sportágukat válasszam, végül a kézilabdánál kötöttem ki. Pedig még fociztam Lele Ákos ellen is, ő akkor Szegeden, a Tisza Volánban rúgta a labdát.
 |
| Balogh szomszédoknál játszott a számítógépen. Fotó: családi archív |
Balogh Zsoltnak egy nővére és egy kishúga van, Zsanett és Lilla. Előbbi inkább a tanulást választotta, ő nem volt olyan örökmozgó, mint öccse.
– Sokat tanult, én ha tehettem, akkor játszottam. A társakkal az elektronikai boltban vettünk barna műanyag csöveket, amit köpőcsőnek használtunk. A környéken az egyik fának a bogyótermése éppen jó volt bele, így hatalmas „háborúkat” vívtunk egymás között. Számítógépem nem volt, de a szomszédoknak igen, így néha vasárnap korán reggel már kopogtattam az ajtón, hogy „Jöttem játszani!” – fejezte a gyerekkori élmények mesélését Balogh Zsolt.
Kedvencek
Kíváncsiak voltunk Balogh Zsolt néhány gyerekkori kedvencére.
Játék: – A labda minden szinten.
Mesekönyv: – Ez a kérdés megfogott, hirtelen nem tudnék egyet sem kiemelni, de szerettem hallgatni.
Rajzfilm: – Hupikék törpikék. Ha most is megy a tévében, akkor mindig végignézem.
Tantárgy: – Földrajz. Mindig ötös voltam, gyerekként földrajz–tesi szakos tanár szerettem volna lenni.
Tanár: – Kiss János. Ő tanította a földrajzot. A jobbkeze voltam. Mindig vigyázzban ültem az órán, figyeltem, pedig előtte órán még izegtem-mozogtam, földrajzon viszont a társaimra rászóltam, hogy „Csendben! Figyeljetek!”.
