Új elnökség, új elnök

Pénteken délután tartotta rendes évi közgyűlését az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület. A grémium elfogadta a klub szakmai és pénzügyi beszámolóját, majd új vezetőséget választottak.

Rajki István klubelnök köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette az egyesület elmúlt évének szakmai beszámolóját. Az elnök kiemelte: mozgalmas évet zárt az OFKSE, a csapatok sok versenyen vettek részt, külön megemlítette az utánpótlásnevelésben dolgozó fiatal edzők munkáját. Méltatta “az óvodától a főiskoláig” program jelentőségét, valamit azt, hogy a 300 sportoló fiatal révén igen jó kapcsolatot ápol a klub az oktatási intézményekkel. Rajki méltatta a serdülő és ifjúsági együttesek munkáját, valamint az NB I/B-ben szereplő juniorok tevékenységét. Külön kiemelte az elnök az első osztályban szereplő felnőtt csapat eredményeit. Hangsúlyozta: sikerült elérni a kitűzött célt, a felsőházi szereplést, az EHF-kupában pedig történelmet írt a gárda, dicsőséget szerezve ezzel a klubnak és a városnak is. A legnagyobb köszönet illeti meg Vladan Jordovic edzőt, akinek szakértelme mellett szemmel látható a csapat fejlődése, és bár rendkívül sok sérülés sújtotta az együttest, több fronton is sikerült helytállniuk a fiúknak. Köszönetet mondott még Rajki István a városnak és a névadó szponzornak, valamint minden támogatónak, szurkolónak, az elnökségnek és a szakmai stábnak a csapat melletti kiállásáért. Zárszavában az elnök elmondta, a klubvezetés mandátuma lejár, ő maga pedig egészségügyi okokból nem vállalja az újraválasztást, így leköszönő elnökként sok sikert kívánt a leendő vezetőségnek.

A folytatásban Kiss László ismertette az egyesület 2014. évi pénzügyi beszámolóját. Mint elmondta, a kiegyensúlyozott és fegyelmezett gazdálkodásnak köszönhetően az OFKSE sikeres pénzügyi évet zárt, mindvégig biztosított volt a klub biztonságos működése. Héjjáné Dohányos Edina a felügyelőbizottság beszámolóját ismertette a tagsággal. A megjelentek mindhárom beszámolót egyhangúlag elfogadták.

Ezt követően került sor a felügyelőbizottság és az elnökség megválasztására. A tagság döntésének értelmében a FB-t a jövőben Héjjáné Dohányos Edina vezeti majd, a bizottság tagjai lett még Gombkötő Lajos és Demartsik Anett. Az elnökségben kapott helyet dr. Duray Péter, Ivanics János, Kéri László, Kiss László és Vajer Tamás. Az új elnökség döntése értelmében Vajer Tamás tölti be az elnöki tisztséget, Kiss László alelnöki, Ivanics János pedig társadalmi elnöki pozíciót kapott.

A frissen megválasztott elnök, Vajer Tamás megköszönte a tagság bizalmát, valamint a leköszönő elnöknek a sok éves munkát, amit a klub élén végzett. Korrekt, partneri kapcsolatot ígért az egyesületen belül a kitűzött távlati célok elérése érdekében.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.