OSB: nem sikerült a felsőházi nyitány

Az orosházi serdülőket megviselte a hosszú és fárasztó utazás, a mérkőzésen nem tudtak megfelelő teljesítményt nyújtani, így elveszítették a nyíregyházi találkozót.

Nyíregyházi Sportcentrum – Orosházi FKSE  27-22 (14-10)

Orosháza: Majdán – Kiss Alex 4, Sütő 5, Szabó 5, Zvolenszki 7, Szkaliczki, Blaskó 1. Cs.: Rákóczi (kapus), Kristofóri, Németh, Kiss Axel, Andrikó, Szigetvári, Csányi, Szemenyei, Balogh. Edző: Barna Károly.

A rájátszás első mérkőzését idegenben, a másik csoport első helyezettjével kezdtük. Már a bemelegítésnél úgy tűnt, hogy a fiúk ólomlábakon járnak, inkább egy teadélutánra hasonlított az egész. A mérkőzés első félideje is ebben a hangulatban telt el. A helyzeteink megvoltak, de ezekből rendre nem találtuk el még a kaput sem. A védekezésünk sajnos semmilyen formában sem működött.

Szünetben az öltözőben megpróbáltuk megbeszélni, hogy hogyan is tudnánk a magunk javára fordítani az mérkőzést. Sajnos nem sikerült, próbálkoztunk már mindennel, támadásban és védekezésben egyaránt, de nem tudtunk ebből az álmos játékbók kikerülni. Görcsösek és enerváltak voltunk. A csapat a tudásának 50%-át sem tudta nyújtani, ami természetesen kevés ahhoz, hogy nyerni tudjunk.

Sajnálatos vereséget szenvedtünk, hiszen nem voltunk rosszabb csapat, mint az ellenfél.

Barna Károly: – Nagyon sajnálom a srácaimat, mert az út fáradalmait nem volt idő kipihenni. A felelősség csakis engem terhel, nem lehet egy ilyen hosszú út megtétele után rögtön mérkőzést játszani. A következő mérkőzésre biztos, hogy sokkal profibban és meggondoltabban tervezzük meg az utazást. Elnézést kérek a csapatomtól.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.