Bemutatjuk utánpótlásunkat: óvodás csoport

Új sorozatunkban utánpótlás együtteseinket vesszük sorra. A legkisebbekkel kezdjük: elsőként óvodás előkészítő csoportunkat mutatjuk be, az apróságokkal Németh Dóra edző foglalkozik.

Németh Dórát nem kell bemutatni az orosházi kézilabdabarátoknak. Dóra évekig az Orosháza KSC NB II-es, majd NB I/B-s női csapatának oszlopos tagja volt, napjainkban pedig a Nagyszénás együttesében ontja a gólokat. Edzőként is szép sikereket mutathat fel, hiszen az OKSC 1997-es leánycsapatát több alkalommal országos döntőig dirigálta az utánpótlás-bajnokságokban, illetve a Diákolimpián. Jelenleg az Orosházi FKSE U7-es korosztályának edzője, emellett az óvodás előkészítő csoportot is ő vezeti.

Dóra nagy szeretettel és türelemmel okítja a kicsiket

– Az edzéseket 3-6 évesek látogatják, a létszám változó, általában 8-10 gyerek van jelen egy-egy foglalkozáson, szeptemberben kezdtünk együtt dolgozni – tudtuk meg Németh Dórától. – Heti két edzést tartunk, kedden és csütörtökön, 45-45 percben. Az egyes foglalkozásokon játékos ügyességi és mozgáskoordinációt fejlesztő gyakorlatokat végeznek a gyerekek. Minden edzésen főszerepet játszanak a labdatechnikai feladatok, illetve az e korcsoportnak megfelelő gyakorlatok, a természetes és labdás mozgásanyag, a torna, az atlétika mozgásanyaga, a különböző akadálypályák leküzdése, a sor- és váltóversenyek.

– A gyerekek az igen fogékony koordinációs képzés időszakában vannak. Ebben az időszakban a fő szempont a labdás technikai képzés, a labda nélküli láb-kar együttműködésének koordinációs képzése, mozgás és mozdulatsorok fejlesztése – hangsúlyozta az edző.

A labda már mindenkinek jóbarátja

Természetesen minden érdeklődőt szeretettel várunk a csoportba, jelentkezni az edzések helyszínén lehet (kedden 16:15 és 17:00 között a Táncsics gimnázium tornatermében, illetve csütörtökön ugyanebben az időben a Wesley iskola tornatermében), valamint Németh Dóránál a 06 30 836-8775

telefonszámon.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.