OSB: győzelemmel zártak

Az OSB alapszakaszának utolsó mérkőzésén Barna Károly edző együttese a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott.

Orosházi FKSE-LINAMAR – Arago Törökszentmiklósi KE 44-16 (22-3)

Országos Nyílt Serdülő Bajnokság, Orosháza, 30 néző. V.: Szöllősi D., Szöllősi S. Orosháza: Rákóczi – Andrikó 1, Sütő 6, Németh 5, Kristofóri 3, Szkaliczki 11, Kiss Axel 3. Cs.: Majdán (kapus), Szabó 6, Csányi, Szigetvári, Deák 3, Kollár 2, Zvolenszki 4. Edző: Barna Károly.

Az ellenfelünk a tabella alsó harmadához tartozik, ennek megfelelő volt az eredmény alakulása. Csapatunk többfajta védekezést alkalmazott, ami megzavarta a törökszentmiklósiakat. Mindenki tisztában volt a két csapat közötti tudáskülönbséggel, de ez nem tette nagyképűvé egyik játékosunkat sem. Nálunk a kezdő csapatból két sérült hiányzott (Kiss Alex és Blaskó Tamás), valamint Zvolenszki Attila, aki a második félidőre tudott csak bekapcsolódni. Az őket helyettesítő csapattársak próbáltak megfelelni az elvárásnak. Ezen a mérkőzésen mindenki játéklehetőséghez jutott. Mérkőzés végén a szülők (akik szabadidejüket feláldozva folyamatosan elkísérik csapatunkat még az idegenbeli meccsekre is) pizzával, üdítővel és süteménnyel kedveskedtek a gyerekeknek.

Folytatás a felsőházban (Fotó: Rajki Judit – OrosCafé.hu)

Barna Károly: – Gratulálok a srácoknak az alapszakaszban elért eredményhez, néha erőn felül teljesítettek. Külön köszönetet mondok a lelkes szülőknek, akik minden hazai és sok vidéki mérkőzésen fanatikusan buzdítottak bennünket. Köszönet az egyesületnek, hogy nekik ehhez külön autóbuszt biztosítottak. Igyekeztünk ezeket a kedvességeket a pályán mutatott játékkal meghálálni. Azt gondolom, hogy ez többé-kevésbé sikerült is.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.