A legjobbakat díjazták

Hétfőn délután 38. alkalommal adták át a Békés Megyei Hírlap által alapított év sportolója díjakat, melyek elismerésül szolgálnak a megye kiváló sportolóinak, felkészítőiknek és az egyesületeknek. A Kondoroson megrendezett ünnepségen az Orosházi FKSE-LINAMAR is díjazásban részesült.

A Békés Megyei Hírlap harmincnyolc esztendeje hirdette meg első alkalommal Az év sportolója szavazást. Ez alkalommal is egy több mint hatvan tagú — újságírókból, sportvezetőkből és sporttámogatókból álló — grémium voksolt arról, hogy kik voltak Békés megyében az év férfi és női sportolói, csapatai, edzői és utánpótláskorú versenyzői a 2014. évi teljesítmények alapján. A csapatok versenyében az Orosházi FKSE-LINAMAR NB I-es férfi kézilabdacsapata a második helyen végzett a LINAMAR-Békéscsabai RSE NB I-es női röplabdacsapata mögött.

A díjazottak (Fotó: Imre György - BEOL.hu)

Az ünnepségen Nánási János főszerkesztő-kiadóvezető köszöntötte a vendégeket. – A sport egy olyan szerelem, amitől soha nem lehet elszakadni – hangsúlyozta. – Közösségteremtő szerepe is van, új barátokra, társakra lelhetünk. Ezen az ünnepségen olyan sportolók vehetnek át díjat, akiknek teljesítményére, elhivatottságára, kitartására méltán nézhet fel a megye ifjúsága.

Nánási János kitért arra, a Békés Megyei Hírlap és a BEOL.hu hírportál is napi rendszerességgel számol be a megyei sportolók sikereiről, az utóbbi napokban is sok ilyen született.

Ribárszki Péter, Kondoros város polgármestere is a sport fontosságáról szólt ünnepi beszédében, majd Kondoros város sportéletéről beszélt, végül gratulált Békés megye legjobb sportolóinak és edzőiknek.

Vajer Tamás alelnök veszi át az elismerést (Fotó: Imre György - BEOL.hu)

A folytatásban átadták a díjakat, a 2014. év legeredményesebb Békés megyei sportolóit egymás után szólították a színpadra. A bensőséges hangulatú ünnepség állófogadással zárult.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.