Tornagyőztesek az U14-es fiúk

A szentesi Koszta József Általános Iskola december 19-én a helyi Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban rendezte meg Luca Kupa fiú-lány kézilabda tornát. A kézilabda sportágat népszerűsítő versenyen nemenként négy-négy csapat vett részt, köztük az Orosházi FKSE U14-esei.

A fiúk mezőnyében az Orosháza mellett az algyői Fehér Ignác Általános Iskola, a Pick Szeged 2003-as csapata, valamint a szentesi Koszta J. Ált. Iskola együttese lépett pályára, a csapatok 2 x 20 perces mérkőzéseket játszottak.

Az eredmények:
Pick – Koszta 19-17
Orosháza – Algyő 32-6
Koszta – Algyő 21-6

Döntő:
Orosháza – Pick 22-9

Végeredmény:
1. Orosháza
2. Pick Szeged
3. Koszta Szentes
4. Algyő

Minden csapatot emléklappal és egy kis meglepetéssel jutalmaztak, az első három helyezett együttes tagjai éremdíjazásban részesültek.

Héjja Ádám edző: – Mind a két mecccsen nagyarányú győzelemel tudtunk az öltözőbe menni. Gratulálok az első közös tornagyőzelemünkhöz a csapatomnak. Bár egy-két játékosom hozzáállásával és teljesítményével nem vagyok elégedett, sokat kell még gyakorolnunk és ezáltal fejlődnünk. Remélem a jövőben több hasonló tornát is sikerrel zárhatunk és a bajnokságban is jól tudunk szerepelni. Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.