NB I ifi: nem sikerült nyerni Balmazújvárosban

Sok kiállítás és büntető jellemezte a találkozót – az előny végig a hazai csapatnál volt.

Balmazújvárosi KK – Orosházi FKSE-LINAMAR 30-24 (16-12)

NB I-es férfi ifjúsági kézilabda-mérkőzés, Balmazújváros, 180 néző. Vezette: Oláh, Vass. Orosházi FKSE: Wagner, Udvari (kapusok), Holló 8, Almási, Roosz-Suba 2, Kovács 1, Zalai 2, Simon 2, Bánfi, Novák 3, Ravasz 2, Szilágyi 3, Laczi, Zvolenszki 1. Edző: Buday Dániel. Hétméteresek: 12/8, illetve 3/3. Kiállítások: 20, ill. 18 perc.

A hétközi, Veszprém elleni meccs után szombaton ismét idegenbe, ezúttal Balmazújvárosra utazott ifjúsági csapatunk. A találkozó első 25 percére a kiegyenlített játék volt a jellemző: fej fej mellett haladtak a csapatok, a hazaiak főként büntetőkkel tartották a lépést. Az első játékrész utolsó öt percében aztán egy 3-0-ás szériát produkáltak a vendéglátók, így lett a 13-12-ből a szünetre 16-12 az eredményjelzőn.

A második játékrész eleje is a balmazújvárosiaknak kedvezett: két gyors góllal növelték előnyüket, a 40. percben pedig már hét volt közte. A mieink a félidő közepére még összekapták magukat, és zárkóztak, megszorítani azonban már nem tudták a hazai gárdát. Maradt a hat gól, és a balmazújvárosi győzelem ezen a délutánon.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.