Negyven góllal nyert serdülőcsapatunk

A gyulaiak ellen arattak kiütéses győzelmet Barna Károly tanítványai.

Orosházi FKSE – Gyulai SE 50-10 (27-3)

Országos Nyílt Serdülő Bajnokság, 1. forduló, Orosháza, Táncsics-csarnok. OFKSE: Rákóczi, Majdán (kapusok), Kiss Alex (11), Sütő (5), Szabó (7), Zvolenszki (6), Szkaliczki (1), Blaskó (7), Németh (2), Szemenyei (1), Kiss Axel (2), Kristofóri (3), Kurta (4), Csányi (1). Edző: Barna Károly.

Csütörtök délután indította az Országos Nyílt Serdülő Bajnokságot csapatunk, a gyulaiakat fogadták a Táncsics-csarnokban. Már az első percek mutatták: nagy a távolság a két csapat között, a jó védekezésnek köszönhetően sok gólt értek el lerohanásból a mieink. Felhozó mérkőzés volt az orosháziak számára: kiváló alkalom arra, hogy összeszokjon a gárda, támadásban és védekezésben egyaránt. Főként, hogy alaposan frissült a keret. Kilenc játékos az ificsapata került, így a csapatépítés elején vannak most, fiatal a gárda.

Barna Károly edző szerint minden játékost dicséret illett, hiszen a nagy különbség ellenére sem vették félvállról a gyulaiak elleni találkozót, megfelelő alázattal játszottak.

A csapat következő ellenfele jövő héten az Újkígyós idegenben.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.