Gálán a kézilabdabarátok

A sikeres tavalyi premier után idén ismét összefogott városunk két nagy kézilabda egyesülete és nagy sikerű kézilabda-ünnepet varázsoltak az Eötvös-csarnokba.

Már reggeltől pattogott a labda. Bemutatkozhattak a két egyesület valamennyi korosztályának játékosai, kezdve a szivacskézilabdásoktól egészen az öregfiúkig. A délelőtt folyamán az ifjúságé volt a küzdőtér. Az ONKC-s lányok és az OFKSE-s fiúk remek gálameccseket játszottak, esetenként egymás ellen is. Délután már a felnőtteké volt a parkett. Volt edzők-szülők párharc, és a két egyesület edzői is összecsaptak kézilabdában és fociban is. Jó volt látni, hogy nem csak a kicsi, de a nagyobb futball labdával – mint a kézilabdázók általában – is jól bánnak a szakemberek. Óriási presztízsmérkőzés volt a tűzoltók és a rendőrök összecsapása.

Kicsik és nagyok is gáláztak az Eötvös-csarnokban (klikk a képre) Fotók: Rajki Judit

A tavalyi meccsel ellentétben a rend éber őrei ezúttal kicsit visszafogottabb teljesítményt nyújtottak, így az ország legjobban kézilabdázó tűzoltója, Ambrus Dodi vezetésével felálló lánglovagok viszonylag könnyed győzelemmel vágtak vissza az egy esztendővel ezelőtti fiaskóért. Kiélezett küzdelmet és soványka, egygólos orosházi győzelmet hozott a vajdasági és orosházi öregfiúk meccse.

Este már bálra gyülekeztek a kézilabdázók, szakvezetők, szülők, a sportág városi támogatói, szurkolók szimpatizánsok és nem is csalatkoztak várakozásaikban. Remek buli sikeredett ismét. Nem volt nehéz dolguk a szervezőknek, hiszen valamennyi jelenlevő számára adott volt a közös nevező: a kézilabda. A nap vezérlő elvét az OFKSE elnöke, Rajki István foglalta össze.

– Ebben a csarnokban az év 360 napján feszültség, izgalom és rengeteg izzadtságcsepp van jelen. Azért fogott össze a női és a férfi egyesület, hogy legyen minden esztendőben legalább egy nap, ami a vidámságról, a könnyed szórakozásról szól. Ezen a napon a gyerekek megmutathatják a szüleiknek, hogy mit tudnak. Találkozhatnak, beszélgethetnek a barátok, ritkán látott, év közben elfoglalt ismerősök ülhetnek egy asztalhoz. Itt valamennyi jelenlevőt összeköti a kézilabda szeretete – emelte ki Rajki István.

– Összejövünk tehát, kiengedjük kicsit a “gőzt” és nem mellékesen a költségek kifizetése után megmaradó mintegy 2-300 ezer forintot a méltán híres orosházi kézilabdás utánpótlás nevelés támogatására fordítjuk. A két egyesület között jó a kapcsolat, mindenki kiveszi a részét a munkából, a közönségnek pedig örömet szerzünk ezzel a nappal. Tavaly volt az első, idén a második, és azt hiszem bátran mondhatom, hogy hagyomány lesz a gála – zárta az összegzést az elnök.

Az ONKC és az OFKSE összefogásával létre jött kéziünnep a sportág minden barátja számára valóban érték, és öröm. Csak így tovább!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.