Martin véleménye a szurkolásról

Kéri Martin, aki mindig is szerette a kézilabdát, egy éve lett tagja a B-közép mintegy 10 fős táborának. Az édesapa elment egy hazai mérkőzésre, majd Martin is csatlakozott. Eleinte külön a B-középtől, saját dudával fújtak, bár már akkor megtetszett Martinnak a szurkolói tábor temperamentuma. Az OFKSE-n kívül egyébként nagy Veszprém rajongó, mégis a „Hajrá Orosháza!” a mottója.

Elsőként a 2011/2012-es szezonról kérdeztük Martint: „Az előző szezonban az anyagi körülmények ellenére jó eredményt értünk el, de voltak hiányérzeteim. Például Tatán 9 gólos vereséget szenvedtünk, és amit még nagyon sajnáltam, hogy idegenben az FTC ellen 11 gól különbséggel veszítettünk. Főleg idegenben szenvedtünk csúnya vereségeket, itthon a vártnál jobb eredményeket értünk el. Itt főként a rájátszásra gondolok. Mezőkövesden sikerült elérnünk az első idegenbeli győzelmünket. Kiabáltunk a csapatnak a nézőtérről, a hazai szurkolók le is néztek minket onnan, de ez nem meglepő. Mindig hangosan szurkolunk a csapatunknak. Innentől ment a szekér tovább és végül a rájátszás bajnokai lettünk. A szezon végén kiderült, hogy a télen igazolt 4 játékos közül három is távozik. A helyükre igazolni kellett hasonló erősségű játékosokat. Végül megszülettek az igazolások, a három játékos: Bajusz Sándor, Morva Zoltán és Kanyó Ádám.”

Teljes cikk az infooroshaza.hu-n… >>>

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?