Kekezovic a Pick Szegednél folytatja

A következő idénytől Szegeden játszik a jelenleg még az Orosházát erősítő balszélső és az orosházi származású Balogh Zsolt.

A Pick Szeged játékosa lesz Marinko Kekezovic a következő idénytől – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Az információt megerősítette az OrosCafénak nyilatkozva Rajki István, az OFKSE elnöke is. Elmondta, nyárig szól a szerződésük a kézilabdással.

Marinko Kekezovic a SzegedCafé.hu-nak azt mondta, nagyon örül, hogy a Pick Szeged játékosa lehet a következő idénytől. 2+1 éves szerződést kötött vele a klub.
– Skaliczki Lászlóval nagyon szerettem együtt dolgozni Kecskeméten, éppen az ő keze alatt kézilabdáztam a legjobb formában Magyarországon. Nyáron költözök Szegedre – mondta.

Januárban érkezett az Orosházi FKSE-Alexandra NB I-es férfi kézilabdacsapatához Marinko Kekezovic. Korábban Kecskeméten és Tatabányán is játszott, az év elején pedig az egyik legnagyobb riválistól, a Pécs együttesétől szerződtette le az orosházi klub, a megállapodás szerint a szezon végéig.

A Szeged egy másik orosházi kötődésű válogatott játékost is leigazolt. Balogh Zsolt az orosházi kézilabdás berkekben jól ismert, hiszen nálunk kezdte pályafutását. Most a Gyöngyöstől megy a Tisza parti gárdához.
– Nagy kihívás lesz a nemzetközileg is jegyzett Pick Szegedben kézilabdázni, izgalommal várom a bemutatkozást. A magyar játékosokat jól ismerem, többel remek kapcsolatot ápolok. Külön öröm, hogy hosszú idő után közel kerülök a családomhoz, hiszen ők Orosházán élnek – nyilatkozta a kiváló átlövő a SzegedCafé.hu-nak

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

1 Response to Kekezovic a Pick Szegednél folytatja

  1. APA szerint:

    Sok sikert Zsolti !

Vélemény, hozzászólás?