Újabb U13-as sikerek

Hazai környezetben játszotta a gyermekbajnokság 3. fordulójának mérkőzéseit az OFKSE U13-as együttese szombaton. Branyiczki György növendékei két újabb magabiztos győzelmet arattak.

AFSE-Szajol – Orosházi FKSE-Tokai 12-43 (5-18)
Szolnoki KCSE – Orosházi FKSE-Tokai 7-31 (4-18)
Orosháza:
 Gabnai, Szabó-Kiss (kapusok), Bajnóczi, Bubla, Csányi, Kis M., Kiss-Horváth K., Lengyel, Pásztor, Szabó M., Szakács. Edző: Branyiczki György.

Szép volt, fiúk!

Branyiczki György: – Hazai fordulóval folytatódott a bajnokság, két mérkőzés várt a gyerekekre a hétvégén. A fiúk nagyon várták már a megmérettetést, hiszen nem mostanában volt mérkőzésünk. Biztató győzelmet aratott a csapatom, mindent megtettek amit csak tudtak, illetve amit kértem tőlük. A két találkozó között egy hosszabb pihenő volt, mialatt tudtak egy keveset regenerálódni. A második mérkőzésén is ugyanott folytatták a gyerekek, mint az első meccsen. Újabb nagy arányú győzelmet tudtunk aratni, amivel meg vagyok elégedve. Összességében egy remek hétvégén zártunk, büszke vagyok a csapatomra.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.