Jól rajtoltak az U15-ös fiúk

Az Orosházi FKSE-Tokai U15-ös csapata az elmúlt hétvégén Lajosmizsén kezdte meg az utánpótlás bajnokságot. Az edzőként most bemutatkozó Ambrus József együttese két győzelemmel tette le névjegyét a területi bajnokságban.

Orosházi FKSE-Tokai – Mizse KC 22-19 (7-8)
Orosháza:
 Jánosa, Szikora (kapusok), Ambrus B. 2, Ambrus M. 2, Lovas 6, Hajdú 5, Tomozi, Petróczki 2, Németh R., Szénási 4, Prozlik 1. Edző: Ambrus József.

Orosházi FKSE-Tokai – Tigrisek Csongrádi KSE 25-16 (12-5)
Orosháza:
Jánosa, Szikora (kapusok), Ambrus B. 4, Ambrus M. 6, Lovas 2, Hajdú 8, Tomozi 2, Petróczki 1, Németh R., Szénási 1, Prozlik 1. Edző: Ambrus József.

Orosházi FKSE-Tokai U15

Ambrus József: – Az első mérkőzésünket a házigazda ellen játszottuk. A mérkőzést mind az edző, mind a csapat felfokozott izgalommal várta, mivel ez volt az első közös kalandunk. Talán ennek tudható be, hogy kicsit pontatlanul és kapkodva teltek az első percek. Rögtön 4 gólos hátrányban találtuk magunkat, amit nagyon fegyelmezett és pontos játékkal sikerült megfordítanunk. Amit kiemelnék, hogy a fiúk óriási lelkesedéssel, csillogó szemekkel hajtották végre az edző által kérteket. A derbi végén nagyon boldogok voltunk az első közösen elért sikerünk végett. A második mérkőzés a Csongrád csapata ellen várt ránk. Az első meccs sokat kivett a srácokból, éppen ezért itt már picit több volt a technikai hiba és a pontatlanság. Szerencsére ennek ellenére is uraltuk a játék menetét, így megszületett a második közös sikerünk.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.