Beálló poszton is erősít a csapat

Fehérorosz játékos csatlakozik július elejétől az Orosházi FKSE-LINAMAR NB I-es élvonalbeli gárdájához, Alekszej Ushal az SZKA Minszk csapatától érkezik a Viharsarokba.

A 30 esztendős, navapolacki születésű beálló a Meshkov Breszt csapatában kezdte pályafutását, majd a 2010/2011-es szezonban a HPC Arkatron színeiben már a nemzetközi porondon, a Challenge-kupában is bemutatkozhatott, nem is rosszul: három mérkőzésen 17 gólt szerzett.

A következő idényben Ushal már az SZKA Minszk gárdáját erősítette, velük az EHF-kupa második köréig jutott és fehérorosz kupát is nyert. 2012-től két esztendőn át a Meshkov Breszt együttesével ismét EHF-kupa valamint SEHA-liga szereplés következett, 2014-ben bajnoki címmel búcsúzott a klubtól. A következő években kisebb hazai csapatokban – a Kronon és a Gomel csapataiban kézilabdázott, majd 2017-ben visszatért az SZKA Minszk gárdájához, akikkel az elmúlt három szezonban az EHF-kupa részvétel mellett három bajnoki ezüstöt és egy kupagyőzelmet is begyűjtött.

Alekszej Ushal itt még breszti színekben (Fotó: Alekszandr Sicsko – www.pressball.by)

A 201 centiméteres, 103 kilogrammos játékos a Minszk csapatával a legutóbbi csonka szezonban ismét a második helyet szerezte meg hazája bajnokságában, 38 góllal vette ki részét az ezüstéremből. A fehérorosz pontvadászattal párhuzamosan a minszki együttes a Balti Kézilabda Liga (BHL) küzdelmeiben is részt vett és csoportjának élén végzett, itt a beálló 9 meccsen 21 gólt szerzett.

Alekszej Ushal négy alkalommal szerepelt a fehérorosz válogatottban, ahol kétszer volt eredményes.

Kedvenc játékosa a francia Didier Dinart – elsősorban a védekezésben mutatott teljesítménye miatt. Kedvenc csapata a PSG, a kézilabdán kívül a jégkorongot is szereti. Hobbija a horgászat.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.