Októberben ismét rózsaszínben – együtt a megelőzésért

pink_ribbonA mellrák elleni küzdelemre, a szűrővizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet minden év októbere, a mellrák elleni kampány hónapja. A preventív kezdeményezésekhez idén is csatlakozik az OFKSE: a pénteki, Cegléd elleni meccsen legyünk minél többen, és minél többen rózsaszínben.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor programokkal, előadásokkal, kampányokkal hívják fel a figyelmet a rendszeres önvizsgálat és a szűrővizsgálatok fontosságára. Az elmúlt években – egy nemzetközi program, az NFL (amerikai Nemzeti Futball Liga) akciójából kiindulva – egyre több sportcsapat is a kezdeményezés mellé állt, így az Orosházi FKSE-LINAMAR is. Tavaly októberben felnőttcsapatunk tagjai figyelemfelhívó pólóban melegítettek a bajnoki találkozók előtt, idén pedig a belépést biztosító karszalagok az október 13-i, Cegléd elleni bajnokin már biztosan rózsaszínre váltanak, illetve a csapatok is készülnek figyelemfelhívó akcióval. Hogy pontosan mivel, kiderül péntek este.

Arra kérünk mindenkit, akinek van lehetősége, érkezzen rózsaszínben, vagy bármely rózsaszín kiegészítővel, és hívjuk fel közösen a figyelmet a megelőzésre, hiszen ne feledjük: egészségünknél nincs fontosabb!

Magyarországon évente mintegy 33 ezer rosszindulatú daganat okozta haláleset történik, rosszindulatú emlődaganat következtében több mint 2000 nő veszíti életét, miközben időben felismert betegség esetén jóval nagyobb a gyógyulási esély.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.