Tavaszvárás, szurkolói szemmel – 3. rész

mitvar_szurkolo_smSorozatunk befejező részében újabb három törzsszurkolót szólítottunk meg a B-középből: árulják el nekünk a csapattal, a bajnokság folytatásával kapcsolatos gondolataikat.

Sovány Zoltán:
– Számomra nagyon örömteli, hogy az edzőváltást követően pozitív változások történtek. Úgy érzem, hogy új impulzusokat kapott a csapat és a közönség egyaránt. S ez nem csak a mutatott játékban, hanem az eredményekben is megmutatkozott. Ennek köszönhetően az őszi szezon végére érezhető volt, hogy egymásra talált a csapat és a szurkolótábor. Ennek alapján remélem, hogy egy jó téli alapozást követően mindenki sikerre éhesen veti bele magát az előttünk álló küzdelmekbe és így haladunk tovább a megkezdett jó úton. Mivel nagyon kiegyenlített a középmezőny, így roppant fontos minden megszerzett és elveszített pont, ezért az összes mérkőzést komolyan és maximális koncentrációval kell venni a fiúknak. Remélem, hogy mindent meg is fog tenni a csapat ennek érdekében és bízom abban, hogy újra igazi “oroszlánbarlang” lehet az orosházi csarnok, úgy mint régen, ahol egyetlen csapat sem mehet majd biztosra.
Mi szurkolók pedig igyekszünk minden eszközzel elősegíteni, hogy ez a vágy tényleg megvalósuljon. Természetesen az idegenbeli derbikre is szeretnénk minél nagyobb létszámban eljutni, ha lesz rá lehetőség, hogy ott is buzdítsuk a csapatunkat a jó eredmény elérése érdekében. Az elmúlt év végén már mi is bevezettünk egy-két újítást annak érdekében, hogy még látványosabb, hangulatosabb és egységesebb legyen a szurkolásunk. Szeretnénk ezzel még jobb hangulatot teremtve a lelátón elérni azt is, hogy folyamatosan teltház előtt játszhassuk a hazai meccseinket, egyre többen legyünk mi is B-középben, úgyhogy szeretettel várunk minden régi és új kézilabdabarátot, hogy csatlakozzon hozzánk, hisz együtt, egységben leszünk mi is erősek!
Úgyhogy magasra tettük a mércét, de ha ezt sikerült megvalósítani, akkor már elégedett leszek.

Pusztai Zsolt:
– Remélem hogy a tavaszi szezonban a velünk azonos képességű csapatokat itthon megverjük, és idegenben is szerzünk pontokat. A csapatot az 5-6. helyre várom! HAJRÁ OROSHÁZA!

Benkő Zoltán:
– Minél jobb teljesitményt várok, hogy az erős középmezönyben legyünk. Legyünk minél többen szurkolók a csarnokban, ápoljunk jó viszonyt a játékosokkal és a vezetőkkel. Bízom a srácokban, hogy a 6-7. helyen végeznek, szerintem rajtunk nem fog múlni. Úgy gondolom, hogy Buday Dani is mindent megtesz a jó szereplésért és a játékosok is. Hajrá OFKSE!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.