Tavaszvárás, szurkolói szemmel – 1. rész

b-kozep_mitvar_01Játékosaink után néhány rendíthetetlen törzsszurkolónkat kértük meg, árulják el nekünk, mit várnak a közelgő tavaszi bajnoki szezonban a csapattól, kedvenceiktől?

Balla Lajos:
– Reménykedem benne, hogy Dani változatosan fogja használni a lehetőségekhez képest a meglévő garnitúrát. A fiatal, most lehetőséget kapott játékosaink meglepetést tudnak okozni az ellenfeleknek és a vezetőedzőnek is (pozitív értelemben). A széleken nagyon szorítok Németh Lacikának és Bencének, hogy sok jó passzt kapjanak és sok gólt lőjenek. A kapusokon és formájukon – főleg idegenben – majd nagyon sok múlik, nagyon szurkolok nekik is. Összességében azt szeretném ha minden idegenlégiós játékos szeretné a várost és szeretné a csapatunkat, szurkolóinkat és felszabadultan játszana, és ha vereséget szenvedünk is, olyan meccsen tegyük, ahol a szív mindent megtett, mert ha látjuk a pályán a “harci szellemet”, nem lehet semmi rossz szavunk soha senki ellen. Sokat fejlődik évről évre ez a sportág és a csapatok, akik a legmagasabb osztályban játszanak mindig előhúznak újabb és újabb pozitívumokat, de a játékvezetésnek is fel kellene nőni ezekhez a szituációkhoz, ami egyre nehezebben megy, úgy látom. Tehát nekik is szurkolok, mivel óriási szükség lenne a jó meccsekhez a nagyon jó játékvezetésre is. Hajrá Orosháza! A kézilabdabarátoktól pedig azt kérem, mindenki hozzon magával még egy embert!

Juhász Ágnes:
– A tavaszi szezontól és a csapattól azt várom, hogy hozzák az év végi jó formájukat. Remélem, hogy a fiúk Dani segítségével mérkőzésről mérkőzésre kihozzák magukból a maximumot. Mivel nagyon erős a bajnokság, szoros mérkőzésekre számítok, de bízom benne, hogy a csapatunk minél többször fogja győztesen elhagyni a pályát itthon és idegenben egyaránt. Mi szurkolók kitartunk a csapatunk mellett, így számíthatnak ránk a pályán mint nyolcadik ember. Kívánok minden orosházi játékosnak jó felkészülést és balesetmentes szezont. Hajrá Orosháza!

Lenkei György:
– Röviden szólva sikert várok. Bízom benne, hogy az elmúlt négy mérkőzésen tapasztalt lelkesedés nem esik vissza. A csapatjáték erősödni fog és eredményesen vesszük a legyőzhető akadályokat, mely a tabellán legalább a 6-8. helyet is jelentheti. HAJRÁ OFKSE!!!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.