Így látták…

ofkse_logoA Orosházi FKSE-LINAMAR – Sport36-Komló bajnoki találkozó után adtak rövid nyilatkozatot a sajtó munkatársainak a két csapat képviselői.

Kilvinger Bálint: – Olyan mérkőzést játszottunk, amilyet előzetesen vártam, egy nagyon komoly összecsapás volt ez itt ma. Igyekeztünk a héten felkészülni az Orosháza játékából és úgy érkeztünk ide, hogy mindenképpen megpróbálunk pontot vagy pontokat szerezni. Bár voltak hibáink, elég jól küzdöttek a fiúk, ezért külön gratulálok nekik. Voltak olyan kulcsmomentumok a mérkőzésen, amiket azt gondolom, hogy ma mi oldottunk meg jobban és igazából csak ez döntött a mi javunkra a mai napon. Tudtuk, hogy az Orosháza nem fogja feladni, hiába tudtunk kétszer is ellépni, biztosak voltunk benne, hogy szívósan tapadni fognak ránk. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, dolgozunk tovább, hogy a következő mérkőzésen is tudjunk pontot szerezni.

Nagy Zoltán: – Nagyon örülök, hogy sikerült itt nyerni Orosházán, azt gondolom, hogy hála istennek az Orosháza csapata fekszik nekünk, mint az évek során kiderült. A védekezés összeállt nálunk, amiből elég sokat tudtunk kamatoztatni, a támadójátékban pedig fegyelmezettek voltunk és minimálisan kevesebb hibával játszottunk, mint az Orosháza, éppen ezért lett ilyen minimális a különbség is.

ad

Nagy Zoltán, Kilvinger Bálint, Vladan Jordovic, Berta Gábor, Herjeczki Balázs (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Vladan Jordovic: – Gratulálok a komlói csapat szakmai stábjának és játékosainak. Tudtam azt, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, az egyik legtapasztaltabb csapat a bajnokságban a Komló. Olyan játékosok vannak ott, akik tudnak eredményre játszani, ha ellenállásba ütköznek, akkor mindig a passzív határig támadnak. Egy magas és fizikailag erős csapatról van szó, semmi olyan nem történt ma, amit nem vártam volna. A második félidő elején kétszer is hátrányba kerültünk és az ellenfélnek sikerült ellépnie. Sok energiát belefektettünk, hogy visszajöjjünk egálra, de így a végjátékra elfogyott az erőnk és a koncentrációnk. Kockáztatnunk kellett, ami hibákat, de jó dolgokat is hozott magával. Buday és Levy is hetek óta sérüléssel küszködik, ezzel a játékunk folyamatossága kicsit megszakadt, de ez nem kissebbíti a vendégek érdemeit. Még egyszer gratulálok nekik és sok sikert kívánok a folytatásban.

Herjeczki Balázs: – Szomorú vagyok, nagyon sokat készültünk erre a mérkőzésre, úgy gondolom, nüanszok döntöttek arról, hogy most a Komló örülhetett, akiknek ezúton is gratulálok. Ellenfelünk kevesebb hibával játszott, mi pedig olyan hibákat vétettünk, amelyekre felkészültünk. így sajnos adósak maradtunk mind a nézőknek, mind a mesternek. Tudtuk, hogy nagyon tapasztalt játékosokkal rendelkezik a Komló, nagyon sok mindenre felkészültünk és apró dolgok döntöttek ma arról, hogy ők örülhettek a végén.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.