Így látták…

ofkse_logoA Orosházi FKSE-LINAMAR – B.Braun Gyöngyös bajnoki találkozó után adtak rövid nyilatkozatot a sajtó munkatársainak a két csapat képviselői.

Debre Viktor: – Ilyen meccsre számítottam, főleg annak tudatában, hogy az ellenfélnek nulla pontja volt és tudtam, hogy azért ennél sokkal erősebbek. Abban bíztam, hogy talán fel tudunk nőni a feladathoz, de ez ma nem igazán sikerült. A védekezésünk katasztrófális volt az első félidőben és ebből kifolyólag a kapusteljesítményünk is elmaradt a várttól. A második félidőben felcsillant a remény, közelebb kerültünk, de utána döntő pillanatokban hibáztunk és az ellenfelünk ezt könyörtelenül kihasználta.

Malandrin de Oliveira Rodolfo: – Úgy gondolom, hogy nagyon sok gondunk volt a védekezéssel és az Orosháza ezt nagyon jól kihasználta. Az ellenfél kapusa nagyon jól védett és néhány különleges védést is bemutatott. Nem játszottunk egy jó mérkőzést, gratulálok az ellenfélnek.

aaa

Malandrin de Oliveira Rodolfo, Debre Viktor, Vladan Jordovic, Berta Gábor és Milkós Gergő (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Vladan Jordovic: – Edzői karrierem egyik legnehezebb mérkőzése volt ez. Az Orosháza hivatalos mérkőzésen még soha nem győzte le a Gyöngyös csapatát. A nehéz sorsolás miatt négy vereséggel, nulla ponttal indultunk ennek a meccsnek. Nagyon fontos volt pszichológiailag jól felkészíteni a csapatot, gratulálok a fiúknak, hogy kibírták ezt a nagy nyomást, főleg egy ilyen minőségi csapat ellen, mint a Gyöngyös.

Miklós Gergő: – Nagyon jól összeállt a védelmünk és egy ilyen védelem mögött mindig jó védeni. Nagyon bíztam benne, hogy négy bukott meccs után nyerni tudunk hazai közönség előtt, ez össze is jött, nagyon örülök.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.