Októberben rózsaszínben

pinkmonthA legnagyobb amerikaifutball-szövetség, az NFL minden októberben a mellrák elleni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet a rózsaszín hónappal, melyhez most az Orosházi FKSE-LINAMAR is csatlakozott.

A 2009 óta indult akcióval nagyjából 15 millió dollárt gyűjtöttek már össze a kutatásokra. Ezt a hagyományt Magyarországon a Pittsburgh Steelers szurkolói klubja, a Steelers.hu is meghonosította, zsinórban hatodik éve szervezték meg a hazai kampányt.

A kezdeményezéshez idén a MAC hokicsapata, a Telekom Veszprém kézilabda klub és a magyar amerikaifutball-válogatott is csatlakozott. Ebbe a sorba állt be a közelmúltban az Orosházi FKSE-LINAMAR együttese is. A fiúk a szombati, Gyöngyös elleni meccs előtt már rózsaszínben vonulnak a pályára, ezzel is ráirányítva a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára.

Vajer Tamás, az OFKSE elnöke az akció kapcsán elmondta, az egyesület célja a csatlakozással nem csupán az adománygyűjtésre való buzdítás, hanem az is, hogy felhívjuk a férfitársaink figyelmét, hogy a velünk együtt élő nők igenis figyelemre szorulnak. Az orosházi klub természetesen ahogyan eddig, úgy a jövőben is kiáll minden olyan kezdeményezés mellett, mely az egészség megóvására irányul – hangsúlyozta a sportvezető.

Az adományokat a Magyar Rákellenes Liga alábbi számlaszámára lehet elutalni:

  • Raiffeisen Bank
  • 12001008-00102329-00100000
  • A megjegyzésben feltétlenül szerepeljen: “NFL” vagy “Pink Month”

A Magyar Rákellenes Liga segít abban, hogy a fiatal lányok megtanulják az önvizsgálatot, ezt rendszeresen végezzék is. Az alábbi linken például egy képes-szöveges oktató anyaggal: http://rakliga.hu/az-emlo-onvizsgalata

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.