Alaposan átalakul a csapat

vajertamas16_smLassan a levezető edzéseket is befejezi a legutóbbi NB I-es bajnokságot a 9. helyen záró Orosházi FKSE-LINAMAR férfi kézilabda-csapata – a Békés Megyei Sport Extra írásában Vajer Tamás nem csupán értékel, de a terveket is felvázolja.

Orosházán még nem végleges a játékoskeret, eddig három új szerzemény leigazolását jelentette be a klub. A 22 éves, 186 centi magas jobbkezes átlövő, Nivo Levy az izraeli ASA Tel Aviv játékosa, sokszoros felnőtt és utánpótlás válogatott. A játékos korábban játszott a dél-koreai Universiadén is, ahol szembekerült az orosháziakat is felsorakoztató magyar főiskolai válogatottal. Ferenczi Botond egy éves kihagyás után kezdi újra a kézilabdát, az orosháziakkal 1+1 éves szerződést kötött. A 28 éves, 194 centi magas gyergyóditrói születésű balkezes átlövő pályafutását Székelyudvarhelyen kezdte, tíz évvel ezelőtt már megfordult az orosházi csapatban. Tagja volt a 2007-ben bajnoki aranyat szerző Pick Szeged csapatának és a Bajnokok Ligájában is szerepet vállalt. Utoljára nevelőegyesületében játszott, amellyel 2015-ben megnyerte a Challenge Kupát. A harmadik játékos ugyancsak játszott már Orosházán. A kétsopronyi születésű, 25 éves Morva Zoltán egy esztendős balmazújvárosi kitérő után tér vissza a zöld-sárgákhoz. Korábban még Ancsin Gáborral együtt került Dunaújvárosba. A további tárgyalásokról Vajer Tamást, az OFKSE elnökét kérdeztük.

– A napokban sikerült megegyeznünk a 22 éves Döme Szabolccsal. A legutóbb Csurgón játszó beállóval egy plusz egy éves szerződést kötünk, a megállapodást hétfőn írjuk alá – osztotta meg a legfrissebb hírt Vajer Tamás. – Tárgyalásban állunk még egy beállóval és egy jobbátlövővel, akiket egyelőre még nem szeretnék nevesíteni.

Vajer Tamás elmondta, hogy továbbra is számítanak a fiatalokra, így a már tavaly is felnőttekkel készülő Jancsó Nándorra, Nagy Attilára, Sándor Csabára, valamint Bella Csabára.

A szlovén Igor Zabic kreativitását nem lesz egyszerű pótolni. (Fotó: Tóth Emese)

A szlovén Igor Zabic kreativitását nem lesz egyszerű pótolni (Fotó: Tóth Emese)

S akkor a távozókról néhány szó. Emir Suhonjic biztosan új csapatot keres magának, nem lehetetlen, hogy visszatér hazájába, Bosznia-Hercegovinába. A szlovén Matevz Cemas két év után a svájci St. Gallen felé tart. Már korábban bejelentették Stranigg János távozását, aki a dán élvonalbeli Mors-Thy Handbold csapatát erősíti a jövőben. Marko Knezevic sem marad, a fiatal irányító Spanyolországban szeretné folytatni pályafutását. A télen kölcsönbe Orosházára érkező, kitűnő adottságokkal megáldott Igor Zabicot visszarendelte a szlovén Celje, ahonnan máris továbbáll, mégpedig a portugál Sporting Lisszabon együtteséhez. A Szlovákiába kölcsönadott moldáv Pavel Macovchin a hírek szerint Japánba igazol. Varsandán Áron az NB I/B-s Békési FKC-t választotta, és a klubtól származó információ szerint a 2010-ben Orosházára kerülő Milan Mazic a francia I. osztályban folytatja. A védőjátékos, Berta Gábor befejezte a profi kézilabdát.

A célokról a klubelnök így nyilatkozott:
– A feltételeink behatárolják a lehetőségeinket. Továbbra is stabil működésre törekszünk, amit ígérünk, azt betartjuk, még véletlenül sem szeretnénk túlköltekezni. A céljainkról annyit, hogy már most látjuk, hogy a következő bajnokság ismételten nagyon erősnek ígérkezik. Más lesz a lebonyolítás, az oda-visszavágós rendszernek más a hangulata, mint az alapszakaszt követő rájátszásosnak. A középmezőnyt, annak is az elejét célozzuk meg. Az előző években Orosháza oroszlánbarlangnak számított, tavaly a nagy nyomás miatt nem úgy ment hazai környezetben, ahogy szerettük volna, idegenben sokszor eredményesebb volt a csapat. Szeretnénk, ha ismét sok győzelmet aratnánk az Eötvös téri sportcsarnokban, kiszolgálva a kézilabdát nagyon szerető közönségünket.

– A felnőtt csapat szerdán fejezi be a levezető edzéseket, hogy némi pihenő után Vladan Jordovic vezetőedző irányításával megkezdjék a munkát a 2016-17-es pontvadászatra – tette hozzá az OFKSE első embere.

B. P.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.