Célunk a győzelem

vladanjordovic_16_smA K&H liga alapszakaszának utolsó fordulóját játsszák a hétvégén a csapatok, az Orosházi FKSE-LINAMAR együttese a Mezőkövesddel találkozik szombaton este. Vladan Jordovic vezetőedzőt kérdeztük a mérkőzés esélyeiről.

– Az alapszakaszt a Mezőkövesd elleni itthoni mérkőzéssel fejezzük be, velük az elmúlt fél évben már kétszer találkoztunk, ősszel idegenben nyerni tudtunk, viszont a közelmúltban a kupában legyőztek bennünket. Nagyon tapasztalt csapatról van szó, a legtöbb játékosuk már évek óta együtt játszik, Skaliczki edző tapasztalatát pedig senkinek nem kell külön bemutatni – hangsúlyozta az Orosháza mestere.

– Tiszteljük az ellenfelünket, de mi ebben a 60 percben nem kalkulálhatunk, a játékosoknak minden energiát és erőt bele kell adniuk, hogy a célunkat elérjük, ez pedig a győzelem. A formánk felfelé ívelő, ezt megmutattuk a PLER ellen, ahol jól játszottunk és megérdemelten nyertünk. Az edzésekbe most már Mazic Milan is bekapcsolódik, és hiszem azt, hogy még erősebb összeállításban tudunk kiállni a Mezőkövesd ellen.

– Kihasználom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a szurkolóinknak, akik biztatnak és mellettünk vannak egész évben. Mi ezt a pályán mutatott játékkal próbáljuk meghálálni nekik – zárta szavait Vladan Jordovic.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.