Nem tisztelte ellenfelét az U23

bekeslogo_smCsütörtökön este felkészülési mérkőzésen lépett pályára NB I/B-ben szereplő U23-as együttesünk. Bárány Zsolt legénysége a megyei rivális Békés otthonában villantotta meg oroszlánkarmait.

Békés-Drén KC – Orosházi FKSE U23 29-31 (13-16)

Felkészülési kézilabda-mérkőzés, Békés. V.: Nagy, Túróczy. Orosháza: Kurán, Wágner M. (kapusok), Héjja 4, Zalai 3, Nagy A. 3, Pásztor Á. 1, Pámer, Sztojanov 2, Bella 3, Branyiczki 2, Sándor 2, Jancsó 3, Soós 5, Jóga 1, Simon 2. Edző: Bárány Zsolt. A Békés legjobb góllövője: Horváczki 10 gól.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3.

A mérkőzés első negyedórájában fej fej mellett küzdött a két csapat, ezt követően kezdett a fegyelmezetten játszó orosházi gárda fokozatosan előnyt szerezni, amit a félidő végéig meg is őrzött. A második játékrész 5. percében már öt góllal vezetett a vendég csapat, innen még visszazárkóztak mínusz kettőre a békésiek, de kisvártatva megint öttel vitt az Orosháza. A házigazdáknak csak az utolsó percekben sikerült némileg kozmetikázniuk a végeredményt.

Bárány Zsolt edző nagyon elégedett volt a csapat teljesítményével, elmondása szerint együttese láthatóan felnőtt a feladathoz, a fiúk fegyelmezettek voltak és végre nem arra koncentráltak, hogy idősebb, tapasztaltabb ellenfelek ellen játszanak.

* * *

U23-as együttesünk január 31-én, vasárnap Kiskunfélegyházán lép pályára. A Constantinum sportcsarnokban rendezik a “Kiskunfélegyházi Téli Kézilabda Kupa” felkészülési tornát, melyen a Köröstarcsai KSK, a Makói KC és a házigazda Kiskunfélegyházi HTK mellett az Orosháza csapata is szerepel.
Tervezett program:
10:00 Kiskunfélegyházi HTK – Köröstarcsai KSK
11:15 Makói KC – Orosházi FKSE-LINAMAR U23
12:30 Kis döntő 3-4. hely
13:45 Döntő
15:00 Díjkiosztás, eredményhirdetés

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.