Buday négypontos meccse

Az Orosháza ellen szeretne javítani mérlegén vasárnap 17 órától az Eger SBS Eszterházy a férfi NB I 14. fordulójában. A megyeszékhelyiek négy napon alatt másodszor fogadhatnak hazai környezetben ellenfelet. A Heves megyei hírportálnak Buday Dániel, az Orosháza csapatkapitánya nyilatkozott.

– Remek formának örvend, ontja a gólokat, miközben csapata versenyben áll a felsőházi rájátszást érő ötödik hely megszerzéséért. Elégedett?
– Soha nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az egyéni sikereknek, világ életemben a csapat győzelmét tartottam szem előtt – válaszolta a 34 éves, 93-szoros korábbi válogatott irányító, az orosházi színekben kézilabdázó, és 67 találattal az NB I góllövőlistáját vezető Buday Dániel. – Emiatt nem is lehetek maradéktalanul elégedett, ugyanis a bajnokság kezdeti szakaszában elég sok pontot elhullajtottunk, ami bosszúságra adott okot. Az elmúlt fordulóban aratott mezőkövesdi győzelem talán ad egy kis lökést az alapszakasz második felére, és sikerülhet felzárkózni a felsőházi rájátszást érő ötödik helyre. Előnyben vannak a riválisok, de nem jelentős a ponthátrány.

– Az alapszakasz feléhez érve, az erőviszonyokat tekintve reális képet fest a tabella?
– Ki tudja itt már, hogy mi a reális! Az élen álló Szeged, Tatabánya, Csurgó, Balatonfüred négyes talán egy picit a többi csapat előtt jár, de mögöttük megjósolhatatlan, hogy miként alakulnak a helyezések. Mondtam is a társaknak, az alsóházban már minden meccs „négypontos” annyira felértékelődhet egy-egy győzelem. Nagyon kicsik a különbségek, bármi elképzelhető.

– Soros ellenfelük a táblázat utolsó helyén szerénykedik. Az egriekről mi a véleménye?
– Figyelemmel követem az Eger mérkőzéseit is, amely ugyan olykor kiadós vereségeket is elkönyvelhetett, de emlékeim szerint akadt három-négy olyan találkozójuk is, ahol egyetlen gól döntött. Na már most, akárhogy is nézzük, ezek nüánszoknak számítanak, lehetett volna akár fordított eredmény is. Az ilyenek rendkívül bosszantóak egy csapat életében. S hát nézzük csak meg, plusz három vagy akár négy ponttal most hol állna az Eger. Semmi sem lefutott még ebben a bajnokságban, néhány jó vagy rosszabb mérkőzés értékes helyezéseket jelenthet.

– Milyen emlékei vannak az SBS augusztusi látogatásáról?
– Egy frissen feljutó csapat számára az idegenbeli nyitány számtalan nehézséget hordoz. Más a közeg, a tempó, a hangulat, amelyekhez alkalmazkodni kell. Már csak ezért sem vonnék le messzemenő következtetést a győzelmünkből. A kezdeti nehézségeken túllépve rendezték a soraikat, ami aztán az eredményességben is megmutatkozott. Mi már jóval tapasztaltabbaknak számítottunk.

Buday az első fordulóban nyolcat lótt az Egernek (Fotó: Imre György)

– Mennyiben változott azóta az Orosháza játéka?
– A nyáron jelentős változások történtek a keretben, időbe telik, amíg mindenkinek megtalálja a helyét Jordovics mester. Igyekeztünk mielőbb kialakítani azt a rendszert, amiben a leghatékonyabban tudunk kézilabdázni. Mára kezd megszilárdulni egy 8–10 fős mag, akik köré épülhetnek a többiek. Meg kell találni, hogy egyesek hol tudnak még segíteni.

– Mit tart az Eger legfőbb erényének?
– Rosta István fiatal, feltörekvő edző, aki nagyon jó egységet kovácsolt. Védekezésben stabil hatos fallal rendelkezik a csapat, a kapusok közül pedig bárki foghat ki jó napot. Az, hogy hazai környezetben lépnek pályára, plusz erőket adhat nekik, úgy tudom, minden meccsen nagyon sokan vannak a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Ezekkel kell nekünk megbirkózni, aztán majd meglátjuk, milyen eredmény születik. Biztos vagyok benne, hogy csúszni-mászni kell a sikerért.

Keserű emlékek a Viharsarokból
Története első NB I-es mérkőzését Orosházán játszotta az egri gárda, a találkozóról azonban nincsenek szép emlékeik Kocsis Csabáéknak. Az alapszakasz nyitányán kilencgólos győzelmet arattak a viharsarkiak, a 28:19-es eredménnyel zárult találkozón orosházi részről Buday Dániel nyolc gólt szerzett. Egri oldalról Dobó Zsolt és Takács Bence bizonyult a legeredményesebbnek, mindketten négy találatig jutottak.

Sike Károly

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.