Szerda, péntek, szombat – három edzőmeccsünk lesz

Az eredményes, kupagyőzelmet hozó hétvége után sem áll meg a munka, hiszen rövidesen indul a szezon. A héten hazai pályán játszik több előkészületi mérkőzést is a Jordovic-gárda.

Háromnapos nemzetközi kézilabdatornát rendeztünk a hétvégén, hat csapat mérte fel, hol áll jelenleg a felkészülésben, és kapott képet arról: hol kell még javítani a bajnoki rajtig. Ezt a célt szolgálja az a három találkozó is, melyet a héten rendezünk, valamennyit az Eötvös téri sportcsarnokban.

Dominik Smojver a Temesvár elleni edzőmeccsen is jól teljesített (Fotó: Rajki Judit - OrosCafé.hu)

A Vladan Jordovic vezette NB I-es férfi kézilabdacsapatunk augusztus 19-én, szerdán a Vojput Subotica ellen lép pályára, a kezdési időpont az edzésidő, azaz 17 óra. Pénteken is nemzetközi vendégeket fogadunk, a moldáv Olimpus-85 érkezik, a kezdő sípszó ezen a találkozón 18 órakor hangzik el. Egy nappal később, 22-én, szombaton 17 órától a Levendula Hotel FKSE Algyő együttesét látjuk vendégül.

Mindhárom felkészülési találkozóra ingyenes a belépés. Várunk minden kézilabdabarátot a csarnokba!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.