Főszerepben az irányító

Európai élcsapatot vár Buday Dániel a következő körben – írja a Nemzeti Sport hétfői száma.

Klubtörténeti sikert könyvelhet el az Orosháza-Linamar: európai kupában korábban még sosem jutott túl két fordulón. Vladan Jordovics edző csapata bekerült a legjobb 32 közé, és ebben jelentős érdemeket szerzett a 33 éves Buday Dániel, a gárda rutinos vezéregyénisége.

– Biztosan jól jött a csapatnak a tapasztalatom, de egyedül nyilván nem tudtam volna kétszer legyőzni a jól felkészített belga Hasselt, ehhez kellett csapatunk fegyelmezett, okos játéka, jó taktikája és erőbeosztása – mondta a volt válogatott irányító, aki korábban BL-, KEK- és EHF-kupa-csatákban edződött a Szegedben, a Veszprémben, a Löwenben és a Schaffhausenben. – Építkezésbe kezdtünk Orosházán a nyáron, ezért fiatal tehetségekkel erősítettük meg keretünket. Nekik még szokatlan volt a nemzetközi mérkőzések légköre, mégis kitűnően megállták a helyüket.

Buday az első meccsen hét, az orosházi visszavágón négy gólt lőtt, vagyis – szerénység ide vagy oda – főszerepet játszott a biztos továbbjutásban.

– Szép ez az eredmény, büszkék is lehetünk rá, de azért a helyén kell kezelnünk – folytatta. – A következő fordulóban már olyan erős együttesekkel is összeakadhatunk, mint a León, a Nantes, a Minszk, a kiemelt Hamburg, Granollers, Velenje, Szentpétervár vagy Füchse Berlin, valamint a BL-selejtezőkből érkezők. Meg is érdemelné szurkolótáborunk, hogy lássa valamelyik európai élcsapatot.

A 16 közé jutásért a párosítást október 21-én sorsolják.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.