Vannak, akik nem hagyják, hogy a járványhelyzet megváltoztassa életüket, mindennapjaikat. Csapatunk gyúrója, Molnár Imre hentesmester ezek egyike.
Bár nem Orosházán látta meg a napvilágot, szinte mindenki ismeri városunkban Molnár Imrét – vagy ahogyan a kézilabda berkekben tisztelik – a Mágust. Hentes, hentesmester, gyúró, masszőr, zsűritag, mikor minek van épp itt az ideje.
– Hogyan lett a tisztes Molnár Imre névből Mágus?
– A kilencvenes évek végén, tehát még a múlt században, az akkor NB I/B-s kézilabda csapatban itt játszott Szloska Krisztián, (akit később játékvezetőként láttunk többször viszont) akinek fájt a dereka. Megnyomogattam itt is ott is, a végén tudott edzeni. Szegény Bajusz Józsi bácsi és a csapat kezdett el Mágusnak becézni, aztán rajtam ragadt.
A kézilabda csapat gyúrójaként lett Mágus (Fotó: CsJ)
– A tanult szakmád a hentes. Ha jól tudom, ennek kapcsán kerültél Orosházára.
– Amikor Gyulán elvégeztem a hentes iskolát ide kerültem a sertéstelepre, a vágóhídra. Mellette dolgoztam Sinkó Gyuszi bácsi üzletében, és Kulik Ferinél a pecsenyesütőben is. Katonaság után egy kis időre visszamentem Darvasra, de nem éreztem ott jól magam, így ’89-től újra Orosháza következett. Az Agro M. sertéstelepén melósként kezdtem, végül vágóhíd vezető helyettes lettem. ’96-ig tartott ez az időszak, de utána is a húsos szakmában maradtam. Volt egy balesetem, sokat fájt a derekam, ezért kezdtem el a masszőrködést tanulni. Rájöttem, hogy van hozzá érzékem. Jött egyik vizsga a másik után. Egyszer Árpási Csaba hívott le a csapathoz. Meg voltak velem elégedve, én is megszerettem ezt a világot, így maradtam. Apró gondok csupán az idegen nyelvvel vannak. Annak idején csak oroszt tanultam – vagyis inkább kellett volna – így a csapat légiósaival kezdetben vannak nyelvi nehézségek. Ezeket persze áthidaljuk és ők is bizalommal jönnek hozzám.
– A mostani, járvány sújtotta időkben milyen a hangulat, mi változott?
– Nem hagyjuk magunkat. A csapatszellem kiváló, mindenki teszi a dolgát, és vigyázunk magunkra amennyire lehet. Át fogjuk vészelni.
– Az életed másik felét még mindig eredeti szakmád tölti ki. Itt is sikeres szakember vagy…
– Mindig igyekszem jót csinálni. Sokfelé jártam az országban, sok tapasztalatot szereztem. Amikor úgy éreztem jelentkeztem és megcsináltam a mestervizsgát. A gazdakörből Horváth Józsi bácsi keresett meg, hogy eljönnék-e az akkor induló Hagyományok-Ízek Versenyre zsűrizni. Ezt is szeretem csinálni, így itt is megragadtam. Itt kerültem be az akkor alakuló Kolbászklubba is. Azóta több helyre is hívtak zsűrizni. Az orosházi rendezvény mellett a legrangosabb a Gyulai Sódarmustra, ahol részt veszek az értékelésben. Én is szívesen indítom a termékeimet és nem is eredménytelenül. Persze azokon a versenyeken nem vagyok a zsűriben.
A fesztiválok zsűrijében is megállja a helyét (Fotó: OrosCafé)
– Keresettek a termékeid itthon is?
– Nagy volt az érdeklődés, így egy ideje kistermelőként, az itthoni műhelyben készítem a kolbászokat, különböző hentesárukat. Sok ismerősnek segítek a disznóvágásnál, kolbászkészítésnél. Hála az égnek nem tudok annyi disznót vágni, hogy ne fogyna el pillanatok alatt.
– Melyik tevékenységedet szereted jobban?
– Nem tudok sorrendet mondani, mindkettőt szeretem. Meg van mindegyiknek a feelingje. Az eredeti szakmát még most is szeretem, amikor pedig az egyesületnél, a srácok közt vagyok, az számomra egy felszabadult jó érzés. Fiatalok, elfogadnak szeretnek. Néha egy kis kolbásszal mi egyébbel látom őket vendégül, amit nagyon szeretnek. Azt hiszem, ha az egészségem engedi nem is megyek nyugdíjba. Amíg bírom, Mágus leszek…
Csányi József
