Esküvőjére készül a sportos jegyespár

Németh Lászlót és Csiki Rebekát aligha kell bárkinek is bemutatni Orosházán. A sportos jegyespár esküvőjére készül, július 7-re tűzték ki a nagy napot. Megismerkedésükről, eljegyzésükről és közös életükről meséltek.

Kettőjük közül csak Rebeka született orosházi, László a kézilabda miatt érkezett Orosházára, korábban Veszprémben és Balatonfüreden játszott. Immár ötödik éve tagja az Orosházi FKSE-Linamar keretének, tavaly óta pedig csapatkapitányként is segíti az együttest. Rebeka életét gyerekkora óta az aerobik határozza meg, a versenyzés mellett edzői képesítést is szerzett. Öt éve hozta létre csoportját, a Rebi Fitnesst, ami sikeres vállalkozásnak bizonyult.

– Korábban már ismertük egymást, az első randevúnkra két éve került sor, az Amadeus Kávézóban, ami azóta is a törzshelyünknek számít, onnantól kezdve alakult a kapcsolatunk – mesélte Rebeka.
Ezt gyors lánykérés követte, amire tavaly, június 27-én került sor.
– Előtte hetente legalább háromszor kaptam meg, hogy mikor teszem fel végre a nagy kérdést. De a viccet félretéve végül a névnapomon kértem meg a kezét, természetesen előtte kikértem Rebi családjának a véleményét, hiszen mindig is fontosnak tartottam, hogy ők mit gondolnak a kapcsolatunkról. Egy sétarepülőzésre esett a választásom, hiszen szerettem volna, ha extrémebb körülmények között történik meg a nagy pillanat. Ez sikerült is, pont mikor a szigligeti vár fölött haladtunk el – részletezte László.

Egy sétarepülésen érkezett el a nagy pillanat (Fotó: Rosta Tibor)

Rebeka természetesen igent mondott, bár hozzátette, kissé szkeptikus volt, mikor meglátta a kisméretű sétarepülőt, de annál nagyobb volt a meglepetése. A július 7-re tervezett esküvőjükre legalább 200-250 főt várnak, a szertartásra például az aerobikos közösség egésze meg lett hívva, de rajtuk kívül rengetegen lesznek, családtagok, barátok, vagy csapattársak.

A fiatalok esetében még régebben volt szó arról, hogy az ország másik pontján próbálnak szerencsét, de ma már minden ide köti őket. László a következő két évre is aláírt csapatához, mellyel jövőre a másodosztályban szerepel, céljuk természetesen az azonnali visszajutás. Rebeka is igyekszik egyetemi tanulmányai mellett a lehető legtöbbet foglalkozni aerobik-csoportjával. Egymás sporteseményeire is, amikor csak tehetik, ellátogatnak.

Gyakran kísérik el egymást sporteseményeikre (Fotó: Rosta Tibor)

– Az OFKSE hazai mérkőzésein mindig ott vagyok, de idegenben is, amikor csak tehetem, elkísérem Laciékat és ő is, amikor csak tud, eljön a gyerekek versenyeire, és amiben tud, segít nekünk. Egyébként is igyekszünk mind a ketten úgy szervezni a napjainkat, hogy több időt tudjunk együtt tölteni. Zsúfolt ugyan mindkettőnk napirendje, de amikor csak tudunk, időt szakítunk egy kirándulásra, vagy egymás családjának a látogatására – mondta Rebeka.

Kicsit már a jövőbe tekintve hoztak létre egy bébiszitterközvetítő mobiltelefonos applikációt és elmondásuk szerint természetesen közös gyermeket is szeretnének idővel. Mint mondták, életük minden szegmensében próbálnak folyamatosan fejlődni, csakúgy, mint a sportban, ezáltal szép, közös jövőt biztosítani egymásnak.

Mi mást tehetnénk még hozzá? Sok boldogságot kívánunk!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.