Bakó Botond: pozitívak vagyunk

Újabb sorsdöntő mérkőzés vár az Orosházi FKSE-LINAMAR együttesére, a bajnokság előrehaladtával a bentmaradásért küzdő viharsarki gárda számára egyre fontosabb lenne a pontszerzés.

Szombaton este a tabella nyolcadik helyén álló Dabas otthonába látogat Bakó Botond legénysége. A vezetőedzőt rövid helyzetértékelésre kértük a találkozó előtt.

– Nyilván nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy nehéz helyzetben vagyunk, sajnos az eddigi mérkőzéseken mindig hiányzott egy-két olyan dolog, ami elengedhetetlen e győzelemhez. Bízom benne, hogy ezen a hétvégén lesz végre egy olyan mérkőzésünk, ahol minden összeáll és minden úgy működik, ahogy kell egy győzelemhez. Tudom, hogy a játékosok nagy része nem tehet erről a helyzetről, viszont azt is tudjuk, hogy csak abban az esetben tudunk mérkőzést nyerni, ha minden hibátlanul működik. Márpedig hibátlanul kézilabdázni nem egyszerű – hangsúlyozta Bakó Botond.

– A játékosok érzik a tétet és hogy mennyire fontos lenne ez a győzelem, de szeretném, hogy ha ezekkel nem foglalkoznánk és felszabadultan, bátran kézilabdáznánk. A héten jól dolgoztak a srácok, bár eddig sem lehetett panaszom rájuk, kicsit a hangulat is jobb és “bátrabb”, mint a múlt héten. Pozitívak vagyunk és nagyon szeretnénk, ha végre győztesen hagyhatnánk el a pályát – mondta csapatáról trénerünk.

A Dabas KC VSE – Orosházi FKSE-LINAMAR bajnoki találkozó mérkőzés március 17-én, szombaton 18:00 órától kezdődik a dabasi OBO Arénában, a mérkőzést a Bacs-Bóna játékvezetői páros dirigálja majd.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.