Bakó: vigyük ki az érzelmeket a pályára!

1801203_OFKSE_RT_005Az új esztendő második napján megkezdte a felkészülést felnőtt együttesünk a bajnokság tavaszi szezonjára. Két edzés között Bakó Botond vezetőedzőt kérdeztük a csapatról, a célokról, a változásokról.

– Az utóbbi években női csapatokkal dolgoztál, mennyire ismered a férfi mezőnyt, a férfi bajnokságot?
– Az utóbbi négy évben valóban női mezőnyben dolgoztam, de azért előtte évekig csak férfiakkal, így nagyon sok csapatot, nagyon sok játékost ismerek. Nem mondom, hogy most jelen pillanatban annyira ismerem a férfibajnokságot, mint a nőkét, de azt gondolom, hogy mire elkezdődik a bajnokság és találkozunk ellenfeleinkkel, addigra tökéletesen fogok ismerni mindenkit és minden lépésüket tudni fogjuk.

– Kicsit leszűkítve az előző kérdést: mennyire ismered az orosházi együttest?
– Nem mondhatom, hogy nagyon, ebben a szezonban úgy hozta az élet, hogy nem tudtam megnézni egyetlen mérkőzésüket sem. Mióta viszont kiderült, hogy én leszek az edző, azóta jó néhány meccset visszanéztem és most már azért tudogatok dolgokat a csapatról. Azt természetesen nem mondanám, hogy tökéletesen ismerem őket, hiszen személyes kontaktus kevés volt, de ez is ki fog alakulni és nem lesz ezzel probléma. Az őszi hullámvölgy okait nem tudom megmondani, sok tényező lehet a háttérben, amit nem ismerhetünk, így nem is tisztem, hogy állást foglaljak.

lll

Mindenki meg fogja kapni a lehetőséget (Fotó: Rosta Tibor – OrosCafé.hu)

– Ha nem titok, mit mondtál a csapatnak a legelső találkozáskor?
–  Elmondtam, hogy nyilván most egy új korszak kezdődik és mindenki meg fogja kapni a lehetőséget a bizonyításra. Viszont az, hogy ez a lehetőség meddig fog tartani, az csakis rajtuk múlik, aki élni akar és tud vele, az megkapja hosszú időre. A célok megvalósításához azt gondolom, hogy sokkal jobban oda kell tennie magát mindenkinek magát a munkában és sokkal motiváltabbnak kell lenni, mint eddig. Emellett mentálisan és pszichésen is fel kell készülnünk arra, hogy nagyon nagy valószínűséggel a bajnokság az utolsó három fordulóban fog eldőlni, ezt tudnunk kell kezelni és irányítani, ez nem lehet egy teher és egy stresszforrás. Azt kértem mindenkitől, hogy az érzelmeket vigyék ki a pályára, tudjunk mosolyogni, viszont mellette nagyon fegyelmezetten és keményen dolgozzunk.

– A csapat még kialakulóban van, ketten távoztak, új játékosokat is tesztelünk. Történtek-e változások a szakmai stábban?
– Igen, vannak változások, Szikora Attila lesz a kapusedzőnk, Berta Gábor pedig a másodedzői teendőket látja majd el. Szegedről érkezik Bubori Kornél, ő az erőnléti edzőnk lesz. Továbbra is Molnár Imre marad a gyúrói pozícióban, az orvosi és rehabilitációs csapatban nem lesz változás.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.