A fiatalokért – OFKSE adomány a Kossuth szakképzőnek

kardioSzerdán már használatba is vették az iskola diákjai azt az öt kondigépet, melyeket az orosházi férfi kézilabdaklubtól kaptak. A cél a sportra, egészséges életmódra nevelés.

Három kardio gép, egy evezőpad és egy lépcsőző gép – Ezeket az eszközöket adományozta a Kossuth szakképző iskolának az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület. Március 29-én, szerdán a diákok már ki is próbálhatták azokat az újonnan kialakított konditeremben. Az OFKSE adományát a klubelnök, Vajer Tamás adta át az oktatási intézmény igazgatójának, Gajdács Tibornak, aki úgy fogalmazott, jó szívvel fogadták a kondigépeket.

A kollégiumi épületben alakították ki a konditermet, a remek sportolási lehetőséget örömmel fogadták a diákok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A kollégiumi épületben alakították ki a konditermet, a remek sportolási lehetőséget örömmel fogadták a diákok (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Örömmel vettük a férfi kézilabdaklub felajánlását, mely a diákjaink hasznos szabadidő eltöltéséhez járulhat hozzá. Jelentős anyagi ráfordítást jelentett volna saját erőből beszerezni az eszközöket. A gyerekek már az első nap szívesen edzettek, elsősorban a kollégistáknak lesz kiváló lehetőség a konditerem, de természetesen minden tanulónk számára nyitva áll – emelte ki Gajdács Tibor, a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója.

Az OFKSE 2016 második felében alakította ki a minőségi munkát elősegítő új konditermét a játékosok számára. A fejlesztés által felszabadult, kiváló állapotban lévő gépek kerültek most a szakiskolásokhoz, Vajer Tamás klubelnök szerint közös a cél: a sportra, az egészséges életmódra nevelés.

– Kiváló kapcsolatot ápolunk a helyi és környékbeli oktatási intézményekkel, a Kossuth iskola is középpontba helyezi a sportot, az egészséges életmódra nevelést, ahogyan egyesületünk számára is az egyik legfőbb az utánpótlás kérdése, a gyermekek, fiatalok egészségre, sportra nevelése. Bízom abban, lesz lehetőségünk a közös munkára, az együttműködésre a későbbiekben is – hangsúlyozta az OFKSE elnöke.

A Kossuth iskola általunk megkérdezett diákjai szerint hasznukra válnak majd a kondigépek, örömmel élnek az új lehetőséggel.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.