Doherty-kupa: győzött a Fradi

Nagyszabású, nyolc csapatos nemzetközi férfi kézilabda felkészülési tornát rendeztek a hét végén az Eötvös-csarnokban. Csupa első osztályú csapatot hívtak meg a szervezők Magyarországról és külföldről egyaránt, ami garantálta, hogy színvonalas, jó mérkőzéseket láthat az orosházi közönség és az OFKSE NB I-ben induló csapata is valóban megmérethette magát.

A Romániából és Horvátországból érkezett csapatok által nemzetközivé avatott mezőnyt két négyes csoportba sorsolták. Az egyik négyesben szerepelt a Cityline FTC, a Csurgói KK, a román CSM Satu Mare (Szatmárnémeti) és az NB I-es újonc Pécs csapata. A másikban a Kecskemét, a horvátországi RK Osiek (Eszék), a román CSM Oradea és a vendéglátó OFKSE került.

Sajnos a nagyváradiak az utolsó pillanatban lemondták a részvételt. A szervezők – némi fejtörés után – úgy oldották meg a problémát, hogy az Orosházi csapatot ketté osztották. A felnőtt csapat hat játékosát az ifi csapatból kiegészítve OFKSE II. néven helyettesítették a román gárdát. Füzesi mesternek ez a változás nagyon megnehezítette a dolgát, hiszen nem tudott teljes csapatot játszatni, és a cserelehetőség is kevés volt. Ráadásul két átlövő (Berta Gábor és Pánczél Zoltán) sérülés miatt nem játszhatott.

Ilyen előzmények után kezdődött a küzdelem, melynek során a csoportokon belül körmérkőzéssel döntötték el a sorrendet. A két orosházi csapat összecsapásával kezdődött és vasárnap délre fejeződött be a csoportmeccsek sora. Az OFKSE I-es csapata meggyőző fölénnyel győzött a II-es ellen, majd szoros mérkőzésen maradt alul a Kecskemét ellen (32-31). Végül, egy ugyancsak szoros és nagy izgalmakat hozó találkozón, legyőzte az eszékieket (28-27).

A másik csoportban a Fradi menetelt rendületlenül és nyerte meg minden meccsét. Az “A” csoportban első lett a Kecskemét, második az OFKSE I., harmadik az Eszék, negyedik az OFKSE II. A “B” jelű kvartettben nyert a Ferencváros, második lett a Csurgó, harmadik a Satu Mare és negyedik helyen zárt a Pécs csapata. Ezután következtek a helyosztók, ahol a csoportban elért helyezés alapján kerültek össze az ellenfelek. A hetedik helyért játszott mérkőzésen a II-es számú hazai csapat alul maradt a Péccsel szemben. Az ötödik helyet a szatmárnémetiek szerezték meg az Eszék legyőzésével. A bronzmeccsen a “több sebből vérző” vendéglátó orosháziak nem bírtak a rutinos csurgóiakkal, így a negyedik pozícióban zárták a tornát. A döntőben a Fradi felőrölte a sokáig vezető kecskemétiek ellenállását és megérdemelten nyerte a küzdelem sorozatot.

A díjakat Jim Doherty, a névadó szponzor cég tulajdonosa adta át. Természetesen ezen a díjkiosztón is kiadták a szokásos különdíjakat. A torna gólkirálya a Kecskemét szélsője, Temesvári János lett. Legjobb kapusnak a ferencvárosi hálóőrt, Paul Teodort, legjobb játékosnak pedig a kitűnő orosházi irányítót, Kovács Attilát választották a szakemberek. Volt még egy különdíj, melyet a végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtó orosházi játékosnak, Országh Ádámnak adott át ifj. Raffai János, az Aegon Biztosító Zrt. területi igazgatója.

Összességében egy jól szervezett, színvonalas tornát élvezhetett végig az orosházi közönség. Az összecsapás sorozat jól szolgálta a felkészülést a hamarosan kezdődő NB I-es bajnokságra.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?