OSB: jobb volt a bajnok

Az OFKSE tartalékosan felálló fiataljai utolsó idei mérkőzésükön elmaradtak múlt heti teljesítményüktől, így magabiztosan győzött a tavalyi országos bajnok Békés gárdája.

Orosházi FKSE – Békési FKC I. 28-42 (13-21)

Országos Nyílt Serdülő Bajnokság felsőházi középdöntő, Orosháza, 50 néző. V.: Mezei, Nagy F. OFKSE: Boldizsár, Varga (kapusok), Balogh I. 1, Andrikó 6, Blaskó 6, Csányi R. 6., Szabó Cs. 1, Kollár 2, Kurta Á. 4, Csányi Z. 1, Szemenyei 1, Tatai, Curpás, Kéri, Cvitkó. Edző: Pásztor István.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 0/0.

Pásztor István: – A felsőházi középdöntő második mérkőzésén sajnos nem úgy szerepeltünk, ahogy elvártam volna, ebben közrejátszik az is, hogy sok sérültünk, illetve betegünk van, de ez nem szépít semmit a dolgon: hazai pályán nagy vereséget szenvedtünk. Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy az előző héten, nem voltunk határozottak, védelmünk könnyen átjárható volt, támadásban pedig folyamatosan vagy a kapu mellé, vagy a kapusba lőttük a labdát. Mondhatni, adtunk egy félidő előnyt az ellenfélnek, akik tavaly megnyerték az országos serdülő bajnokságot – ezt egy ilyen csapat ellen nem tehetjük meg. Koncenrtáltabb játék és több jó egyéni teljesítmény szükséges ahhoz, hogy egy ilyen csapat ellen nyerni tudjunk.

Serdülőink január 4-én, hétfőn 16:00 órától hazai pályán folytatják a bajnokságot: a Békéscsabai DKSE együttese látogat az Eötvös-csarnokba.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.