Mindenkinek nagy veszteség…

Mint arról már beszámoltunk, az MKSZ elnöksége befejezetté nyilvánította a 2019/2020-as bajnoki szezont. A heves visszhangot kiváltó döntésről kérdeztük egyesületünk legilletékesebbjeit, Vajer Tamás elnököt, Ratko Djurkovic vezetőedzőt és Németh László csapatkapitányt.

Vajer Tamás: – Ebben a rendkívüli helyzetben bíztunk a Magyar Kézilabda Szövetség bölcs döntésében. Természetesen el kell fogadnunk az elnökség csütörtöki határozatát. Tudjuk, hogy nehéz ilyenkor jó döntést hozni, talán nem is lehet objektíven lépni ebben a szituációban, hiszen így is, úgy is valakinek fájni fog. A kiesés-feljutás eldöntése szempontjából is megfogalmaztuk korábban, hogy tiszteletben tartjuk a szövetség döntését, bár természetesen együttérzünk azokkal a csapatokkal, akik most hátrányt szenvednek. Mi is hatalmas munkát végeztünk és nekünk is nagy veszteség, ami történt.

Ratko Djurkovic: – Nagyon nehéz jó döntést hozni ebben az esetben és talán nem is létezik olyan opció, amivel mindenki elégedett lenne. Számomra picit szomorú, hogy a megdolgozott hét vagy hét és fél hónapot “semmisnek vesszük”, mert a szakvezetők és a játékosok is hatalmas munkát fektettek a kitűzött célok elérésébe.

Németh László: – Úgy gondolom, hogy ez a döntés a kézilabdás társadalom védelmét szolgálja. Sok játékos kinyilvánította már a véleményét és azt is megértem, hogy ezzel a döntéssel nincsenek megelégedve azok a csapatok, akik jól meneteltek a szezonban és pillanatnyilag előkelő helyezést foglalnak el a tabellán, de ebben a helyzetben szerintem nem lehet olyan döntést hozni, amivel mindenki meg lenne elégedve. Az egész világban sajnos hoznak olyan határozatokat, amiknek nem mindenki örül, de most ebben a helyzetben minden döntés az emberek egészségének a védelme érdekében kell, hogy megszülessen. Remélem, hogy a következő szezont már a megszokott időben módon tudjuk elkezdeni. Addig is, mindenki vigyázzon magára és figyeljünk egymásra!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.