nyitólap
történet
a csapat
tabella
a csarnok
szponzoráció
pártoló tagság
b-közép
fórum
linkek
archívum
régi honlap

A bronzos csapat dicsérete
avagy a tatai döntő szakmai értékelése
(Every Day, 2005.04.29.)

Mint már korábban beszámoltunk róla, az adidas Gyermek Kézilabda Bajnokság országos döntőjében az 1991–92-ben születettek bronzérmet szereztek. Most Varsandán József a csapat edzője röviden kielemezi a tornát mérkőzésről mérkőzésre...

– Címvédőként érkeztük Tatára ebben a korosztályban. Az elmúlt egy év munkája már előrevetítette, hogy nehéz lesz megvédeni a címet. Ez be is igazolódott, ugyanis a csapatra a legjellemzőbb a hullámzó teljesítmény volt a torna során. A csoportmeccseken először az Ózddal találtuk szembe magunkat. Ezen a meccsen kifejezetten jó játékot produkáltunk. A szokásos kiváló védekezés meghozta gyümölcsét, és győztünk.
Orosháza Every Day KSE–Ózd Lóci DSE 13–9 (7–3)

A következő összecsapásra rányomta a bélyegét a mérkőzés labda minősége, ami a végeredményből is kiderül. Valamiért nem tapadt rendesen a kezekben, bármit is csináltunk neki. Mindkét csapat rengeteget szenvedett ezzel az új fejlesztésű labdával, sok technikai hiba született emiatt mindkét oldalon. Végül vesztett állásból sikerült döntetlenre menteni az eredményt.
Veszprém Deák Általános Iskola–Orosháza Every Day KSE 9–9 (7–5)

Ezután a legnehezebb mérkőzés következett, a tavalyi diákolimpiai győztes Veszprémi Dózsa csapatával. Itt a játékosok átérezték a nagy tétet, hatalmas lelkesedéssel és hittel, valamint jó játékkal biztosították be a csoportelsőséget.
Orosháza Every Day KSE–Veszprém Dózsa Általános Iskola 24–20 (13–14)

A döntőbe jutásért a Nyíregyháza csapatát kellett volna legyőznünk, de túlzott elégedettség uralkodott el a csapaton. Ezen az összecsapáson a már említett hullámzó forma legalján voltunk, így esély sem volt annak megnyerésére.
Orosháza Every Day KSE–Nyírsuli Bem Diáksport Egyesület 10–0 (6–14)

Következett a bronzmérkőzés, ahol ismét a csoportban már nagy bravúrral legyőzött Veszprémi csapattal kerültünk szembe. Mivel érem nélkül semmiképpen nem szerettünk volna hazatérni, ezért a csapat motiváltan szállt harcba, és az első félidei szoros állás és a kicsit idegesebb játék után a második játékrészben lenyugodtak a fiúk, és látványos, örömteli játékot produkálva, a cseresor hathatós segítségével megszereztük az áhított érmet.
Veszprém Dózsa Általános Iskola–Orosháza Every Day KSE 13–21 (6–7)

Összességében hiányérzet nem maradhat bennünk. A felkészülési nehézségeket figyelembe véve a csapat a maximálisat teljesítette, amiért dicséret illet mindenkit! Külön öröm számomra, hogy Gazsó Zoltánt, a torna legjobb játékosai közé, az úgynevezett "All Star" csapatba is beválasztották.

A bronzérmes csapat névsora:
Pajkó László, Juhász Tamás, Nagy Gergő, Nagy István, Góber Dávid, Fazekas László, Benkő Gábor, Orovecz Tamás, Varsandán Áron, Kovács Máté, Szűcs Ádám, Béres Árpád, Gazsó Zoltán



Képek az országos döntőről










© Zsedényi Péter 2003 - Minden jog fenntartva!