 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Dühöngő ifjúság
(Orosházi Élet, 2004.02.06.)
Mint ismeretes, a bajnoki nyolcadik hely és a Magyar Kupa-bronz ellenére anyagi okok miatt tavaly nyáron egy osztállyal visszalépett az Every Day Orosháza férfi kézilabdacsapata, már ami maradt belőle. Noha a fájó seb nem gyógyult könnyen, ezzel együtt a teljes összeomlás elmaradt, az NB I B-ben folytathatták a zöld-sárgák egy ifjúsági korú csapattal, és a saját nevelésű játékosok előtt váratlan bizonyítási lehetőség nyílt. A fiúk pedig bizonyítottak. Az Every Day Orosháza 2003-as őszéről Bajusz József vezetőedzővel beszélgettünk.
- Még ha nem is szívesen teszi, arra kérném, jöjjön vissza velem az időben tavaly nyárig. A csapat önhibáján kívül kiesik az NB I-ből, kis túlzással aki él és mozog, távozik az Everyből, miközben a jövő sem ígér sok jót. Egy gyakorlatilag ifjúsági korú csapattal kellene helytállni a felnőttek mezőnyében. Fél év elteltével hogyan értékeli az akkor történteket?
- Már akkor is elmondtam, hogy szerintem az orosházi kézilabdának nem az volt a legnagyobb vesztesége, hogy vissza kellett lépni az NB I-től, hanem amit az utánpótlás szenvedett el: elveszítették a példaképeket. Nagyon jó úton kezdtünk el haladni, mindenki tudja, milyen széles utánpótlásbázissal rendelkezik az orosházi kézilabdasport, ami majd az 1989-es korosztálynál csúcsosodhat ki, akikkel már időben elkezdtünk foglalkozni. Sajnos tőlük vették el a példaképeket, akikkel nap mint nap találkozhattak addig az edzéseken, és akikért hétvégenként együtt szoríthattak.
- Az elvárás egyértelműen a bennmaradás volt az NB I B-ben. Mennyire tűnt akkor, a bajnokság kezdete előtt reálisnak, hogy ezek a fiatalok majd felvehetik a versenyt a tapasztalt, és egyelőre még fizikai fölényben is játszó ellenfelekkel?
- Egy edzőnek azzal kell dolgoznia, aki a rendelkezésére áll, tudtam, mire vállalkozunk, és sajnos be is igazolódtak a várakozásaim. Tudtam, hiszen láttam, hogy milyen jó játékosanyagunk van, de azt is tudtam, hogy két-három évvel hamarabb dobtuk őket a mélyvízbe, mint ami megfelelő lett volna. Sajnos az ősz folyamán ráadásul sok sérülés is hátráltatott minket, ami ugyancsak nem meglepő, a szalagok, az izmok még nem olyan acélosak ilyen korban. A sérülésveszély úgy edzésen, mint a meccseken jelen volt, és minket igazán nem kíméltek az ellenfelek.
- Zsinórban négy győzelem volt az első négy mérkőzés mérlege, ez engem meglepett. Önt meglepte?
- Számítottam a fiatalok lendületére, amihez az elején még párosult egy nagyon jó kapusteljesítmény is. A bajnokság azért is különbözik például egy Magyar Kupa mérkőzéstől, mert tizenhárom külön meccsből áll, ami hosszú koncentrációt igényel. Így várható volt, hogy előbb-utóbb megtörik a lendület, amikor nehezebb idők jönnek majd. A sérülések és a vereségek hatására kezdtük elveszíteni az önbizalmunkat, egyre jobban remegett a kéz a döntő pillanatokban, kapusunk és néhány másik meghatározó játékos teljesítménye visszaesett, és legyünk őszinték, a négy győzelemből hármat egy góllal nyertünk, tehát nem volt váratlan a lejtő. De mindez egy természetes folyamat, éppen ezért vagyok elégedett a kilencedik helyünkkel.
- A négy győzelmet követő három vereségnek a mentális okokon kívül oka volt-e a fizikai fáradtság, azaz erővel bírták-e a strapát a fiúk?
- Akik a sportosztály tagjai, azaz napközben többet mozognak, jobban bírták a sorozatmérkőzéseket, mint azok, akik munka mellett jártak le edzeni, ezért úgy kellett összehangolnom a napi egy edzést, hogy a fiatalokat taktikailag képezzem, az idősebbeket inkább erőnlétileg. Meg van a maga előnye annak, ha a fiatalok ilyen korán játéklehetőséget kapnak a felnőttek között, ilyen a sok-sok éles mérkőzés, de meg van a hátránya is: nem szabad, hogy idő előtt megszakítsuk őket.
- Volt olyan, hogy maradéktalan elégedettséget érzett valamelyik bajnoki után?
- A Szeged-Kiskundorozsma és a Makó elleni mérkőzéseken játszották a fiúk azt, amit játszani kellene. Sajnos azt az iramot, azt a védekezési stílust amit én kérek tőlük, ezzel az erőnléttel, és ilyen kevés cserével egyelőre nem tudják még játszani hatvan percen keresztül. Amikor semmi nem jött össze, az az utolsó fordulóban a Tiszaföldvár ellen volt, amikor elvitte a hangulat a játékosokat, telt ház előtt játszottunk, és bár akár nyerhettünk is volna, megijedtünk a saját árnyékunktól, és tudásunknak mindössze húsz százalékát nyújtva csúnya vereség lett a vége.
- Az előbb említette a Magyar Kupát, ahol már a legjobb tizenkét csapat között van az Orosháza, tavaly pedig ugyebár itt lett bronzérmes. Úgy tűnik, ez a sorozat fekszik nekünk.
- Igen, erről beszéltem korábban, hogy egy-egy csapat ellen egy-egy formát egy-egy adott pillanatra nagyon jól ki lehet hegyezni. Az eddig lejátszott mérkőzéseken mind pszichikailag, mind taktikailag sikerült úgy felkészülnünk, hogy eredményt tudjunk elérni, és a későbbiekben is célunk a továbbjutás lesz.
- Visszatérve a bajnokságra, személy szerint kiket emelne ki a csapatból? A rutinosabb játékosok (Szikora, Bajusz, Patocskai, Németh) például ön szerint meg tudtak-e felelni a nagyobb elvárásoknak?
- Az idősebbek átlagban hozták azt a teljesítményt, amit munka melletti napi egy edzéssel elvárhatok tőlük, rajtuk kívül volt pár olyan fiatal, aki egyértelműen az elvárásaim fölött teljesített. Kocsis Csaba, Csikós Lajos, Varga Antal, a szezon első felében Krizsán Attila, és a kapusok, Molnár Gábor és Varga Zsolt - tőlük most még kevesebbet vártam. Persze senki nem vitatja, hogy a csapatot a már említett tapasztaltabb játékosok húzták, ide értve rajtuk kívül Bakó Botondot is. Olyan, akit mindenki közül ki lehetne emelni, nincs, túl sok volt a hullámzó teljesítmény, az elején például Szikora kiválóan védett, de visszaesett, és ugyanez igaz Patocskaira is: volt egy nagyon jó időszaka, de később visszaesett.
- Jelenleg tehát kilencedik az Every, de egy hihetetlenül kiélezett bajnokságban, ahol csak néhány pont választja el a negyediket a tizenegyediktől, és ahol - ahogy ön is mondta - sokszor csak egy-egy gól dönt valamelyik csapat javára. Mi várható?
- Mindenekelőtt azt várom a csapatomtól, hogy ne elégedjenek meg a mostani helyünkkel, ne higgyék azt, hogy vége a bajnokságnak. Bízok benne, hogy egyénileg még mindenki sokat fog majd fejlődni, a csapat pedig ne egy góllal nyerjen, hanem határozottan, magabiztosan. Január 5-től megkezdtük a felkészülést, számszerű elvárás a helyezés szempontjából továbbra is annyi, hogy ne essünk ki, még ha ilyen céllal e szezont megelőzően még soha életemben nem küldtem pályára csapatot.
© Zsedényi Péter 2003 - Minden jog fenntartva!
- Még ha nem is szívesen teszi, arra kérném, jöjjön vissza velem az időben tavaly nyárig. A csapat önhibáján kívül kiesik az NB I-ből, kis túlzással aki él és mozog, távozik az Everyből, miközben a jövő sem ígér sok jót. Egy gyakorlatilag ifjúsági korú csapattal kellene helytállni a felnőttek mezőnyében. Fél év elteltével hogyan értékeli az akkor történteket?- Már akkor is elmondtam, hogy szerintem az orosházi kézilabdának nem az volt a legnagyobb vesztesége, hogy vissza kellett lépni az NB I-től, hanem amit az utánpótlás szenvedett el: elveszítették a példaképeket. Nagyon jó úton kezdtünk el haladni, mindenki tudja, milyen széles utánpótlásbázissal rendelkezik az orosházi kézilabdasport, ami majd az 1989-es korosztálynál csúcsosodhat ki, akikkel már időben elkezdtünk foglalkozni. Sajnos tőlük vették el a példaképeket, akikkel nap mint nap találkozhattak addig az edzéseken, és akikért hétvégenként együtt szoríthattak.
- Az elvárás egyértelműen a bennmaradás volt az NB I B-ben. Mennyire tűnt akkor, a bajnokság kezdete előtt reálisnak, hogy ezek a fiatalok majd felvehetik a versenyt a tapasztalt, és egyelőre még fizikai fölényben is játszó ellenfelekkel?
- Egy edzőnek azzal kell dolgoznia, aki a rendelkezésére áll, tudtam, mire vállalkozunk, és sajnos be is igazolódtak a várakozásaim. Tudtam, hiszen láttam, hogy milyen jó játékosanyagunk van, de azt is tudtam, hogy két-három évvel hamarabb dobtuk őket a mélyvízbe, mint ami megfelelő lett volna. Sajnos az ősz folyamán ráadásul sok sérülés is hátráltatott minket, ami ugyancsak nem meglepő, a szalagok, az izmok még nem olyan acélosak ilyen korban. A sérülésveszély úgy edzésen, mint a meccseken jelen volt, és minket igazán nem kíméltek az ellenfelek.
- Zsinórban négy győzelem volt az első négy mérkőzés mérlege, ez engem meglepett. Önt meglepte?
- Számítottam a fiatalok lendületére, amihez az elején még párosult egy nagyon jó kapusteljesítmény is. A bajnokság azért is különbözik például egy Magyar Kupa mérkőzéstől, mert tizenhárom külön meccsből áll, ami hosszú koncentrációt igényel. Így várható volt, hogy előbb-utóbb megtörik a lendület, amikor nehezebb idők jönnek majd. A sérülések és a vereségek hatására kezdtük elveszíteni az önbizalmunkat, egyre jobban remegett a kéz a döntő pillanatokban, kapusunk és néhány másik meghatározó játékos teljesítménye visszaesett, és legyünk őszinték, a négy győzelemből hármat egy góllal nyertünk, tehát nem volt váratlan a lejtő. De mindez egy természetes folyamat, éppen ezért vagyok elégedett a kilencedik helyünkkel.
- A négy győzelmet követő három vereségnek a mentális okokon kívül oka volt-e a fizikai fáradtság, azaz erővel bírták-e a strapát a fiúk?
- Akik a sportosztály tagjai, azaz napközben többet mozognak, jobban bírták a sorozatmérkőzéseket, mint azok, akik munka mellett jártak le edzeni, ezért úgy kellett összehangolnom a napi egy edzést, hogy a fiatalokat taktikailag képezzem, az idősebbeket inkább erőnlétileg. Meg van a maga előnye annak, ha a fiatalok ilyen korán játéklehetőséget kapnak a felnőttek között, ilyen a sok-sok éles mérkőzés, de meg van a hátránya is: nem szabad, hogy idő előtt megszakítsuk őket.
- Volt olyan, hogy maradéktalan elégedettséget érzett valamelyik bajnoki után?
- A Szeged-Kiskundorozsma és a Makó elleni mérkőzéseken játszották a fiúk azt, amit játszani kellene. Sajnos azt az iramot, azt a védekezési stílust amit én kérek tőlük, ezzel az erőnléttel, és ilyen kevés cserével egyelőre nem tudják még játszani hatvan percen keresztül. Amikor semmi nem jött össze, az az utolsó fordulóban a Tiszaföldvár ellen volt, amikor elvitte a hangulat a játékosokat, telt ház előtt játszottunk, és bár akár nyerhettünk is volna, megijedtünk a saját árnyékunktól, és tudásunknak mindössze húsz százalékát nyújtva csúnya vereség lett a vége.
- Az előbb említette a Magyar Kupát, ahol már a legjobb tizenkét csapat között van az Orosháza, tavaly pedig ugyebár itt lett bronzérmes. Úgy tűnik, ez a sorozat fekszik nekünk.
- Igen, erről beszéltem korábban, hogy egy-egy csapat ellen egy-egy formát egy-egy adott pillanatra nagyon jól ki lehet hegyezni. Az eddig lejátszott mérkőzéseken mind pszichikailag, mind taktikailag sikerült úgy felkészülnünk, hogy eredményt tudjunk elérni, és a későbbiekben is célunk a továbbjutás lesz.
- Visszatérve a bajnokságra, személy szerint kiket emelne ki a csapatból? A rutinosabb játékosok (Szikora, Bajusz, Patocskai, Németh) például ön szerint meg tudtak-e felelni a nagyobb elvárásoknak?
- Az idősebbek átlagban hozták azt a teljesítményt, amit munka melletti napi egy edzéssel elvárhatok tőlük, rajtuk kívül volt pár olyan fiatal, aki egyértelműen az elvárásaim fölött teljesített. Kocsis Csaba, Csikós Lajos, Varga Antal, a szezon első felében Krizsán Attila, és a kapusok, Molnár Gábor és Varga Zsolt - tőlük most még kevesebbet vártam. Persze senki nem vitatja, hogy a csapatot a már említett tapasztaltabb játékosok húzták, ide értve rajtuk kívül Bakó Botondot is. Olyan, akit mindenki közül ki lehetne emelni, nincs, túl sok volt a hullámzó teljesítmény, az elején például Szikora kiválóan védett, de visszaesett, és ugyanez igaz Patocskaira is: volt egy nagyon jó időszaka, de később visszaesett.
- Jelenleg tehát kilencedik az Every, de egy hihetetlenül kiélezett bajnokságban, ahol csak néhány pont választja el a negyediket a tizenegyediktől, és ahol - ahogy ön is mondta - sokszor csak egy-egy gól dönt valamelyik csapat javára. Mi várható?
- Mindenekelőtt azt várom a csapatomtól, hogy ne elégedjenek meg a mostani helyünkkel, ne higgyék azt, hogy vége a bajnokságnak. Bízok benne, hogy egyénileg még mindenki sokat fog majd fejlődni, a csapat pedig ne egy góllal nyerjen, hanem határozottan, magabiztosan. Január 5-től megkezdtük a felkészülést, számszerű elvárás a helyezés szempontjából továbbra is annyi, hogy ne essünk ki, még ha ilyen céllal e szezont megelőzően még soha életemben nem küldtem pályára csapatot.
Buzai Csaba