Vajer Tamás: Tovább építjük a jövő csapatát

A felnőttcsapatnál a cél: együtt tartani a gárdát, az utánpótlásnál a legfőbb tervek: közösséget teremteni, minél több gyermekkel megszerettetni a sportágat, és képezni a helyi edzőket.

Március közepe óta vezeti elnökként klubunkat Vajer Tamás. Az elmúlt egy hónap tapasztalatai mellett a felnőttcsapattal és az utánpótlással kapcsolatos tervekről is beszélgettünk.

– Sokat dolgoztunk az elmúlt években korábbi elnökünkkel, Rajki Istvánnal azért, hogy eljussunk idáig. Most – immár nélküle, hiszen egészségügyi okok miatt nem vállalta tovább az elnöki teendőket – a legfőbb feladatunk: folytatni ezt az utat. Döntését elfogadtuk, mást nem tehettünk, és mennünk kell tovább, hiszen az orosházi férfi kézilabdának fejlődnie kell – indítja az előzményektől Vajer Tamás.

Felnőttcsapatunk – minden eddigi eredményt túlszárnyalva – bejutott az élvonalbeli bajnokság felsőházába, és az ország hat legjobb férfi kézilabdacsapata között bizonyíthat, erősítheti a klub szerepét, viszi városunk hírnevét.

– Úgy gondolom, a felnőttcsapatból a lehető legtöbbet kihoztuk, egy sikersztorinak is nevezhetjük azt, ami az elmúlt hónapokban történt. Az EHF-kupában képviselve hazánkat remekül helytálltunk, tisztességesen hagytuk el az európai porondot. Itthon a felsőház volt a legfőbb célkitűzés, ami kemény munka árán sikerült. Rengeteget dolgoztak ezért játékosaink Vladan Jordovic vezetésével, mindenki kihozta magából a maximumot – ez lehetett a siker titka, és az a csapategység, mely mutatta: együtt, összefogva eljuthatunk a legjobbakig. Fő célunk volt (és jelenleg is az) a fiatal játékosok beépítése az NB I-es gárdába. Most a legjobb hat között fejlődhetnek, tanulhatnak, jó meccsekkel gazdagodhatnak. A jövőt tekintve: ha ezt a szintet meg tudjuk tartani, elégedettek lehetünk. A célom, hogy a csapat nagy részét egyben tartsuk, ez már komoly erősítést jelent – emeli ki klubelnökünk.

Fejlődési lehetőség, biztos terület az előrelépéshez: az utánpótlás-nevelés. Itt is még jobbat szeretnénk, fő feladatként adva az edzők képzését.

– A tervünk, hogy teljesen átformáljuk az utánpótlás-nevelést. Minél több gyermekkel szeretnénk megismertetni a sportágat, az egészséges életmódra nevelni őket a jövő generációja érdekében. A jövő kézilabdásait szeretnénk „kinevelni”, erre ad alapot az a stratégia, amit felnőttcsapatunk vezetőedzőjével, Vladan Jordoviccal együtt dolgozunk ki. Elindítjuk edzőink képzését, heti rendszerességgel adunk majd lehetőséget a szakmai továbblépésre a trénerek, a gyermekek, a klub érdekében – hangsúlyozta Vajer Tamás, aki ezúttal is kiemelte: korrekt, partneri kapcsolatban bízik az egyesületen belül a kitűzött távlati célok elérése érdekében.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.