Hasznos erőpróba volt

A magyar férfi B-válogatott január 16-17-én Norvégiában szerepelt felkészülési tornán a házigazdák, valamint Szerbia együttese ellen. Mint arról korábban már beszámoltunk, négy orosházi játékos is helyet kapott az utazó keretben.

A háromcsapatos norvégiai Január-kupa első játéknapján a magyar férfi B-válogatott négygólos verséget szenvedett Szerbiától. Déli szomszédaink ellen valamennyi orosházi játékos – Benis Bence, Herjeczki Balázs, Morva Zoltán, Németh László – pályára lépett.

Szerbia – Magyarország „B” 30-26 (18-12)

Elverum, gólszerzők: Dukic 8, Zelenovic 7, N. Ilic 3, Abutovic 3, Marsenic 3, Dav. Cutura 2, Radovanovic 1, Gugleta 1, Mladenovic 1, Dal. Cutura 1, ill. Lele 11, Marczinkó 4, Bali 3, Lászlai 2, Benis 2, Pordán 2, Simon 1, Debreczeni 1.

Németh László (2) a szerbek ellen is hasznos tagja volt a válogatottnak (Fotó: Svein André Svendsen)

– Az első félidőért kár, a második viszont jól sikerült – mondta Juhász István a találkozót követően. – Komoly hátrányba kerültünk, de sikerült úgy felzárkóznunk, hogy a 45. percben még a vezetést is átvettük. Sajnos azonban az, hogy behoztuk az ellenfelet, felemésztette az erőnket, ezenkívül pedig a szerbeknél több játékosnak is igen komoly nemzetközi tapasztalata van, ez pedig a végjáték kritikus helyzeteiben sokat számított. A mérkőzés végülis elérte célját, több jó egyéni teljesítmény is akadt nálunk. Tudjuk, hogy a norvégok ugyanazzal a csapattal vannak a tornán, mint amivel Oviedóban is szerepeltek. Meglátjuk, mire megyünk ellenük szombaton, szeretnénk a legjobb teljesítményt nyújtani.

A torna második játéknapján is négygólos vereséget szenvedett a magyar férfi B-válogatott, ezúttal a magyar A-csapatot múlt vasárnap Oviedóban legyőző házigazdáktól. Juhász István csapata így a harmadik helyen zárja a versenyt.

Norvégia – Magyarország „B” 31-27 (15-12)

Lillehammer, gólszerzők: Björnsen 8, Sörheim 6, Hansen 4, Hakaj 3, Jöndal 3, Reinkind 3, Barthold 2, Överby 1, Lökkebö 1, ill. Lele 7, Simon 4, Pásztor 3, Pordán 3, Országh 2, Bali 2, Marczinkó 2, Németh 1, Lászlai 1, Morva 1, Debreczeni 1.

Herjeczki Balázst (12) Norvégia ellen a magyar csapat legjobbjának választották (Fotó: Paul Fekjær)

A torna harmadik mérkőzésén:
Norvégia – Szerbia 25-28 (18-16)

Végeredmény:
1. Szerbia 4 p.
2. Norvégia 2 p.
3. Magyarország „B” 0 p.

A magyar B-válogatott kerete:
Kapusok: HERJECZKI Balázs (Orosháza), TAMÁSI Zsolt (Gyöngyös).
Jobbszélsők: PÁSZTOR Ákos (Tatabánya), BENIS Bence (Orosháza), ORSZÁGH Ádám (Cegléd).
Jobbátlövők: OLÁH Tamás (Balmazújváros), MARCZINKÓ Máté (Gyöngyös).
Irányítók: SIMON Bence (Gyöngyös), MORVA Zoltán (Orosháza), KOLLER Tamás (Gyöngyös).
Beállók: DEBRECZENI Dávid (Gyöngyös), PORDÁN Bálint (Csurgó).
Balátlövők: BALI Richárd (Balmazújváros), LELE Ákos (Csurgó), GERDÁN Tibor (Balatonfüred).
Balszélsők: NÉMETH László (Orosháza), LÁSZLAI Szabolcs (Cegléd).
Szövetségi kapitány: JUHÁSZ István. Edző: DEBRE Viktor.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.